Közúti hidász almanach 2004 (Lánchíd füzetek 1., 2005)

Anno 2004 - Eseménynaptár

HIDÁSZ ALMANACH 2004 Eseménynaptár - 2004 beemelése csupán a konferencia előtti napokban készült el, ezért ismét a teljes hídon végig lehetett sétálni. Augusztus 24-25. A magyar közúti hídépítés az elmúlt és az elkövet­kező tíz évben (Sárospatak) Dr. Tóth Ernő: Beszámoló a Sárospatakon, augusztus 24-25-én megtar­tott A magyar közúti hídépítés az elmúlt és az elkövetkező tíz évben cí­mű konferenciáról. (Közút 2004/9 - nyomán) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állami Közútkezelő Kht., a KTE megyei szer­vezete és a Magyar Útügyi Társaság szervezte meg ezt a hasznos, tanulságos, em­lékezetes rendezvényt. A szervezők nevében Stoll Gábor igazgató köszöntötte a résztvevőket, s kívánt jó hangulatú tanácskozást, majd Vastag Sándor osztályveze­tő, korábban hídszakági főmérnök bevezetőjében indokolta a rendezvény időszerű témaválasztását. Kolozsi Gyula (Via Pontis, ügyvezető), az első nap levezető elnö­ke áttekintést adott a következő évek hatalmas hídépítési programjáról, a vásárosnaményi Tisza-hídról, az M7 kőröshegyi völgyhídról, a dunaújvárosi Duna­hídról stb. Az első előadásban Pintyőke Károly (Ganz Acélszerkezet) a sárvári Rába-híd építését ismertette, aminek többek között az az érdekessége, hogy ha­zánkban negyven éve után most épült ismét acél ívhíd. Esztétikailag érdekes, igé­nyes ez a híd (a terveket a FŐMTERV készítette, s különleges volt a születése is (a KÖZÚT -ban már jelent meg róla tudósítás). A MAHÍD Rt. hídépítési munkái közül Törteli József az M3 oszlári Tisza­hídjáról, az M30 Sajó- és végcsomóponti hídjáról számolt be. Kiemelte a Tisza-híd - a 256 méter hosszú acél szerkezet - egyben való beúsztatását, a vasbeton pálya­lemez segéd-alátámasztás nélküli betonozását. A másik két ismertetett műtárgy is öszvérszerkezet, az M30 végcsomóponti hídja körforgalmú csomópont fölé épül. Az M7 autópálya hídjainak felújítását Szalay Tibor ismertette. A forgalom fenntartása közben 87 hidat felújítottak, emellett hét új hidat kellett építeni a félautópálya végleges kiépítése miatt. Erról a nagy munkáról az ad némi képet, hogy a PONT - TERV Rt. tervei alapján több mint harminc alvállalkozóval 49 ezer négyzetméternyi hídszigetelés, 47 ezer négyzetméter sókorrózió elleni bevonat készült. A Szekszárd melletti Szent László Duna-híd és a Sárvári Rába-híd alépítmé­nyi és beruházási munkáiról dr. Seidl Ágoston tartott előadást, kitérve technológiai részletkérdésekre, szólt a Rába-hídnál beépített „öntömörödő" betonról is. Figye­lemre méltó megjegyzése volt, hogy az utazók, sajnos, az új Duna-hidat nem tud­ják megtekinteni, mert nem készült megfelelő kilátóhely. A harmadik előadási blokk korszerű vasbeton hídépítéseket mutatott be. Rapkay Kálmán (Hídépítő Rt.) az M7 Becsehely-Letenye közötti hazánkban első ízben épített „függesztett - feszített" hídját ismertette, majd Wellner Péter (Hídépí­tő Rt.) az újabb vasbeton hídépítési technológiák közül a szakaszos előretolású 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom