Közúti hidász almanach 2004 (Lánchíd füzetek 1., 2005)

Tanulmányok - Mérnökportrék - Dr. Palotás László

HIDÁSZ ALMANACH 2004 Mérnökportrék próbáltam segíteni magamon, illetőleg a családon is, hogy jól tudtam olvasni, a szomszédba, az ottani gazdához elmentem újságot felolvasni. Az ott összegyűlt gazdák nem nagyon tudtam olvasni. Ebből én a csa­ládnak tudtam mindig hazavinni, tejet, vajat, sonkát, szalonnát, amit kaptam. Minden héten legalább két-háromszor elmentem újságot olvas­ni. De nem csak ez volt, hanem a szomszédok mindig mondták, hogy Lacika szaladj ide, szaladj oda, ezt vagy azt hozd. Csináltam! Elmen­tem a vasúti állomásra kis tragaccsal, hogy csomagot cipeljek azoknak, akiknek nehéz a csomagjuk, mert valamit ezért is kaptam. Muszáj volt, mert végtére anyám három gyerekkel nem tudott bennünket máskülön­ben eltartani. Anyám varrónő volt. Egy darabig bírta, később aztán már az se ment, mert nem bírta a dereka. Nagyanyám szegény próbált raj­tunk segíteni. Az egyik nagyanyám, a ferencesek kolostorában, meg aztán egy nagy kereskedő cégnél dolgozott, mint mosónő, vasalónő, a másik nagyanyám sem volt túl gazdag, az apám édesanyja, de azért mi­után olyan vajákos asszony hírében állt otthon, a parasztok és a munká­sok hozzá mentek mindig gyógyítási tanácsokat kérni, ezért azután mindenféle dolgot kapott. így mindig én szaladtam oda és hoztam haza, hogy az anyámat segítsük. Ez volt a fiatal korom. Ha szabad kérdeznem, a család teljes egészében felvidéki származású? Teljes egészében felvidéki az apám is, anyám is. Ott éltek Érsekújvárt, illetve Érsekújvár környékén, mindig is magyarul beszéltek, magyarok voltak, annak ellenére, hogy az anyám például tudott jól szlovákul. Az apám édesanyja pedig inkább magyarul nem tudott olyan jól, mint szlo­vákul, de az apám viszont magyarul és szlovákul nagyon jól beszélt. Mindnyájan, azt kell mondjam neked, ízig-vérig magyarnak éreztük magunkat. Én is, de az egész családom is: a szüleim, a nagyszüleim mindnyájan, és mindenki. A rokonság egyik része református volt, a szomszéd falvakban voltak református tiszteletesek. 1626-ig tudtuk visszavezetni ezt a családot. Annak ellenére, hogy nekem nem valami csodálatosan szép nevem volt annak idején. Magyarosítottam is, de et­től függetlenül az érzés bennünk mindig az volt. Mi volt ez a név? Prokopec László. Prokopec - úgy hívták az apámat, jelentése tulajdon­képpen domb előtti magyarul. És ez voltam egészen 1934-ig, akkor magyarosítottam. Még itt úgy végeztem az egyetemet, mint Prokopec, így lettem tanársegéd, és így tovább. 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom