A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1994-1999. (2001)

A kiskőrösi szakgyűjtemény és évkönyve

A KISKŐRÖSI KÖZÚTI SZAKGYŰJTEMÉNY ÉVKÖNYVE 1994-1999 Nemcsak a munka, hanem igaztalan kritikák, egészsége megromlása is nagy elhatározásra késztette. Lévárdy Imre útmester gyűjtéséből származó relikviákból, szerény méretű, volt útmesteri épületben szakgyűjtemény nyílt 1974 novemberében, s ennek a vezetője lett. Jóval előbb, már 1968 májusában részt vett Kiskőrösön a közúti kiállítás rendezésében. Vállalta a mindenes szerepét: gyűjtötte a gépeket, terveket, szakkönyveket, kiállítást rendezett, járta az országot, cikkeket írt, közreműködött a megyei úttörténetek írásában, egyszóval egyszemélyes intézmény volt. Jellemző rá, hogy a saját helyére volt főnökét ajánlotta. Körülbelül tíz éve kértem tőle egy hídtörténeti összeállítást, s ő adott egy vázlatos felsorolást, majd a forrásokat kutató kérdésemre, a saját kézírásával összeállított igen alapos listát a Kiskőrösön megtalálható hídlapokról. Ez utóbbi megfogott, s tételes kérést állítottam össze és irodalmat is kértem tőle. Gyorsan intézkedett, s mindent megadott, ami birtokában volt, s csendesen megjegyezte, hogy szívesen dolgozik, ha látja azt, hogy munkája hasznosul. Egyre sokasodó kéréseimre finoman reagált: kutatni csak módszeresen lehet. Megfogadtam tanácsát, s próbáltam nemcsak kérni, hanem gyűjtó'm un kajában segíteni is. Ó indított el a hídtörténeti cikkek írásában is azzal, hogy először Maderspach Károly ívhídjairól, majd az első öntöttvas hidakról gyűjtött anyagot, s írt le gondolatokat. Mindkét érdekes témát közös cikkben dolgoztuk fel. 1988 után, amikor ismét a hidak kerültek munkám előterébe, szinte minden Hídmérnöki Konferenciára kértem, hogy rendezzen egy kis kiállítást, s ő gyakorlatilag egymaga összeszedett olyan érdekes anyagokat:, könyveket, terveket, hídlapokat, képeslapokat, bélyegeket, fotókat stb., melyek méltán keltették fel nemcsak a kollégák, hanem a külföldi résztvevők érdeklődését is . Vonzotta a világ megismerése, s többször magánerőből, s néha hivatalosan is eljutott határainkon kívülre. Voltak tervei, hogy meglátogatja a neves közlekedési múzeumokat Európában, de oly sok volt a munkája, hogy mindig lemondott erről, végén Szlovákiába és Csehországba mentünk el Vargáné Erika társaságában. Élmény volt látni örömét ezen a rendkívül rövid kis úton is. Hatalmas feladat volt a szakgyűjtemény területének bővítése, új kiállítás szervezése, ám ő ezt lelkesen tette, úgy, hogy közben a gyűjtemény jó részét konténerekbe kellett tenni, s közben még kutatott, szerkesztett is évkönyvet, reprint kiadásokat. E nagy munka közben kértem, hogy hazánk egyetlen alumíniumhídjának is adjon helyet, s ő erre is vállalkozott, sőt ő buzdított, hogy csináljunk egy hídskanzent. Máig foglalkoztat ezen adósság törlesztése, remélem, hogy a nyugdíjba vonult túrkevei Herbert-híd a skanzennek nem az utolsó darabja lesz, hanem megindítója annak a szép gondolatnak, amelyet Holnapy Kálmán a vasúti hidak területén, alapos javaslatában kidolgozott. Tóth László, mindenkinek kedves Lacija sok szép kezdeményezésnek volt elindítója, ezek közül most a Példaképek (Magyar Mérnökök) sorozatra hívom fel a figyelmet. Fontosnak tartom, hogy örökítsük meg példaképeinket s biztos vagyok benne, hogy ebben a sorozatban Neki is jut majd hely. Temetése napján beszéltem többekkel, akik az ő emlékének a megörökítésére tettek javaslatot. Úgy gondolom, hogy akkor teszünk az ő áldozatos szakmai hitvallása szerint, ha tovább fejlesztjük azt, amit ő elkezdett, s erre jó reményt ad a szakgyűjteményt megalapozó útmester unokája Szászi András, aki már eddig is nagy lelkesedéssel folytatta azt, amit nagyapja és Tóth László elkezdett. Kérem minden kollégám segítségét a múltőrző (tárgyi és szellemi) emlékek gyűjtésében, feldolgozásában. Ezzel tisztelgünk legjobban elődeink és a körünkből oly fiatalon eltávozott Tóth László emlékének. Munkáját és hiányát ma még nem érzékeljük reálisan. Őrizzük meg a csendes, őszinte, hivatásáért mindent megtevő kolléga, barát emlékét! Jelképesnek tartom, hogy végső nyughelye egészen közel van az életét kitöltő múzeumtól, mindig is közel maradt ehhez, s hozzánk is. 17