A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 2000-2006. (2007)
VII. Szakmatörténeti tanulmányok
Mohácsi Márta 4. A közúti információ-szolgáltatás története Bevezetés Magyarország - földrajzi elhelyezkedéséből adódóan - fontos szerepet tölt be Európa közlekedésében. A kelet-nyugati-, és az észak-déli irányú tranzit-utak forgalmának jelentős része közútjainkon halad. A forgalom növekedésével párhuzamosan az úthálózat sűrítése, gyökeres átalakítása lehetetlen, a biztonság növelése azonban feladat, és a dugók elkerülése is kívánatos. Ezt egy jól megszervezett és megfelelően működtetett közúti információs rendszerrel el lehet érni. így jött létre az ÚTINFORM, melynek legfőbb feladata az idők során nem változott, tehát azóta is gyűjti, rendszerezi a közlekedési folyamatjellemzőit, azokból híreket szerkeszt és tájékoztatja a közlekedőket. Megállás nélkül, a nap 24 órájában kész a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre választ adni. Tájékoztatást ad a forgalmi viszonyokról, az úton vagy az út környezetében végzett munkák, balesetek, elemi károk miatt bevezetett forgalomkorlátozásokról, ideiglenesen bevezetett súly- és méretkorlátozásokról, időjárás okozta akadályokról (erős szél, vihar, köd, ónos eső, havazás, síkosság, hóakadályok, iszap- és sárelöntés). A közúti információ szolgáltatás és az ÚTINFORM története egy és ugyanaz, hisz a mindenkori kollégák munkája, arca, hangja fémjelzi - fémjelezte - és ismertette meg a közutas szakma tevékenységét, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket akár zord időjárási körülmények között is fáradhatatlanul megtettek és megtesznek a közúton dolgozók. Ami változott az idők folyamán, az a szervezet, amelyhez tartozik, azon belül pedig a szervezetben elfoglalt helye és a székhelye. A több mint három évtized alatt hatszor történt nagyobb átszervezés a szakma területén, így ennyiszer váltott „gazdát" az ÚTINFORM is. Megalakulásakor az akkori Budapesti Közúti Igazgatósághoz tartozott (1974 - 1983. Népköztársaság útja), azután a Közúti Igazgatóságok Koordinációs Központja (1983 - 1988. Fényes E. u., 1987-től Dob u.), majd az Autópálya Igazgatóság (1989. Dob u.), ezt követően az Országos Közúti Főigazgatóság (1989 - 1990. Dob u.), az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (1991 - 1996. Dob u.), végül pedig az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. (1996 - 2005. először Dob u., 2003-tól Fényes E. u.) szervezeti egységeként működött. Jelenleg - a közútüzemeltetés átszervezését követően, 2005. október 1-jétől - a Magyar Közút Kht. (MK Kht.) egyik osztályaként működik. 4.1 Információszolgáltatás napjainkban Az ÚTINFORM 2003-ig közvetlenül a mindenkori irányító szervezet igazgatójának irányítása alatt működött, jelenleg a közúti szolgáltató vezérigazgató-helyettes (közvetlenül a közúti információs igazgató) szakmai és szervezeti irányítása alatt helyezkedik el az osztály. Az elmúlt jó néhány évben a technika rohamosan fejlődött, az információ-szerzés és továbbítás módja ennek megfelelően dinamikusan változott. Az információk 90%-át a megyei területi igazgatóságok, 2006. április 1-jétől a regionális főmérnökségek ügyeletei szolgáltatják. Az útellenőri és az ügyeleti szolgálaton keresztül saját információs rendszere segítségével jutnak a hírek az ÚTINFORM-ba. Az 1995-1996-ban létrehozott - és jelenleg is működő - rendszer a feladat megoldásához az információ-feldolgozás akkori eszközeit, a számítógépet és a hálózati átvitel lehetőségét alkalmazta. A komplex programrendszer megalkotásával lehetővé vált az országos közúti adatbank bázisán a közlekedési információk rendszeres, meghatározott időpontban történő gyors továbbítása és fogadása, azonos elvek, azonos szempontok, azonos terminológia szerint. Egy gombnyomással pl. vizuálisan is megjeleníthető, hogy az országban hol és milyen mértékű forgalomkorlátozások vannak érvényben, télen pedig, hogy milyen az utak állapota, hol van csapadék, hol történtek balesetek. 4.2 Az információs rendszer több programból áll Az információk keletkezésének helye a közút. Az adatok legelőször a kezelésért felelős üzemmérnökségekre majd a megyei központokba kerülnek be. A „Jelent" szoftver segítségével továbbítják az adatokat az üzemmérnökségek a megyei központba, ez pedig tovább az ÚTINFORM-hoz, ahol a feldolgozó, megjelenítő és elemző szoftverek futnak. Ezek • a „Napinfo" - érvényes korlátozások lekérdezésére, • a „Telinfo" - a téli időszak útállapot és időjárás-, a síkosság mentesítés anyagfelhasználásának-, az utak járhatóságának adatai lekérdezésére, 94