A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 2000-2006. (2007)

VII. Szakmatörténeti tanulmányok

Simonyi Alfonz 1. Az útmesterképzés 100 éve Bevezetés Az országnak a török uralom alóli felszabadulását követően Magyarország része lett a Habsburg birodalomnak, így megindult a közigazgatás beolvasztása, mindenekelőtt III. Károly (17111740.), majd őt követően Mária Terézia (1740-1780.) uralkodása idején. E században kezdődnek az erődítési munkálatok, aminek irányítására a budai királyi kamara kebelén belül, az osztrák kormányzat létrehozza az Építésügyi Hivatal-t, melynek vezetője a királyi írnok volt, aki elsősorban a katonai építkezések, majd egyes polgári igazgatási célokat szolgáló, állami építkezések technikai lebonyolítását végezte - a bécsi udvari kamara felügyelete mellett. A hivatalnak első, 1686-ban kinevezett építőmestere Ceresolo Venerio lett. [1]. A budai kamara 1709-től lett független a bécsi kamarától, élére 1708-ban nevezik ki Dietz János Ádám kamarai mérnököt, aki 15 éven át irányította a hivatal közigazgatási és katonai célú állami építkezéseit, ekkor azonban már a kormányzat „pontosan megszövegezett utasításai alapján". Hivatali utódja 1715-től Prati Fortunato, aki azonban már a bécsi kormányzat utasításaitól független, kizárólag a budai kamara alkalmazottja volt. Prati már jelentős műszaki létszám fölött is rendelkezve látta el az első hazai polgári műszaki szervezet irányítását. Nevéhez fűződik az 1715-ben megjelent első, hazai „Instrukció" megszövegezése, amely összefoglalta a magyar állami mérnökök jogait és kötelezettségeit. Ez az első, hazai műszaki-irányító szervezet 1788-ra annyira megerősödött, hogy munkáját Építészeti Igazgatóság szervezetében folytathatta, immár Mária Terézia uralkodásának idején. Az Igazgatóság saját műszaki tevékenységén felül, gyakran alkalmazta korának ismertebb, jelesebb műszaki szakemberei munkáját, közreműködését. Közülük akár csak egyet is érdemes megemlíteni: Mikoviny Sámuel az udvari kamara kiváló mérnöke volt. Ő az 1720-as évektől Pozsony megye, majd az Esterházybirtokok uradalmi mérnöke, 1735-től pedig a Selmecbányái akadémia tanára. A magyarországi gazdasági szempontok fontosságának növekedésével a kamara működésén belül, 1747-ben létrehozzák a Commissio Oeconomica-t, azaz a Gazdasági Bizottságot, mely a gazdasági ügyek mellett a közlekedéssel is foglalkozott. Az ekkor tevékenykedő, több jeles hazai mérnök között említhető még Kovács János prímási matematikus (egyházi alkalmazott), Hauer József Károly kamarai mérnök, Frits Erik András mérnök, (Mikoviny tanítványa) és Karpe Mihály mérnök. Itt idézzük fel Mária Terézia 1763. évi királyi határozatát, amely elrendeli „...az összes kamarai uradalom felmérését, térképezését, műszaki és gazdasági leírását, illetve annak újjászervezésére vonatkozó javaslat készüljön...". Ezeknek a munkálatoknak elvégzéséhez mindenekelőtt biztosítani kellett a megfelelő műszaki létszámot, tehát a kamara mérnöki létszámát három mérnökkel megemelték. A munkálatokban fontos szerepet kapott a korábban említett Kovács János és az e munkakörben akkor még új alkalmazott Cothmann Alajos, királyi mérnök. A királyi rendeletek később kiegészültek a szabad királyi városok és a horvátországi városok felmérésének elrendelésével. Ezek a rendelkezések már közlekedéspolitikai kérdésekkel is összefüggésbe kerültek, amennyiben foglalkoztak a közlekedési hálózat (utak, hidak töltések, árkok stb.) kiépítésével, valamint a folyamszabályozással is. Ebben a vonatkozásban a Helytartó Tanács volt illetékes intézkedni, azonban a megoldást elsősorban a vármegyéktől várta, amelyek viszont az ehhez szükséges szakemberekkel nem rendelkeztek. Ugyanígy szerepelt a teendők között a magyarországi mocsárvilág felszámolása is, aminek következménye volt, hogy e munkálatok elsősorban a kamarai vízépítő mérnökök feladatává lett. 1.1 A közútkezelés első hazai szervezetei A XVIII. század végére Magyarország úthálózati rendszere, már a Habsburg birodalom érdekeinek alárendelve, birodalmi és törvényhatósági utakra oszlott. Meg kell jegyezni, hogy a birodalmi utakból alig volt egy-kettő magyarországi területen, tehát az utaknak többsége vármegyei kezelésben volt. Ezeknek az - egyrészt állami, másrészt törvényhatósági rendszerbe sorolt építményeknek (épületek, közutak, csatornák, gátak stb.) a karbantartása, újak építésére és ezek műszaki ellátására - a Mária Terézia által 1722-ben kibocsátott királyi rendelet szerint - minden vármegye köteles „megyei mérnököt" alkalmazni. Néhány év 70