A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1987-1993. (1995)
Dr Jánoshegyi Ferenc: A magyar úttervezés története 1960–1990
A gazdasági tervezés a műszaki tervezésen alapul. A műszaki tervek, tervfázisok munkarészei számban és tartalomban hatalmasat fejlődtek a tárgyalt 30 éves időtávlat alatt. Ennek oka az ebben az időszakban a világon végbement technikai fejlődés, ami a közúti gépjárművekben, a közúti forgalomtechnika eszközeiben és a közút környezetében is tükröződik. Ezt a közutak tervezésének is követnie kellett. Az így kialakult úttervezés feladatait az alábbi kimutatás tartalmazza. Ha ezt összevetjük az egyfázisú tervezés a-tól k-ig terjedő munkarészeivel, érzékelhető a fejlődés. Előfordulhat természetesen, hogy egyes tervezésekben valamelyik feladat nem jelenik meg, például ha a tervezendő útszakaszon hídra nincs szükség. AZ ÚTTERVEZÉS ESZKÖZEI Az úttervezés — a munka természetéből fakadóan — a helyszín, a terep alapos ismeretét igényli. 1960-ban a terep részletes megismerésén és bejárásán kívül a szükséges geodéziai munkát is maga az úttervező végezte. A műszerek és felszerelések szállítására ládákba csomagolt a műszertár és vasúton feladta a munkahelyhez közel eső körzeti vasútállomásra. A csoport egyik tagja az esetek zömében lovas, esetleg ökrös fogatot bérelt, és azzal szállította a felszerelést, néha több községen is keresztül, a szálláshelyre. A tervezők falusi parasztházaknál béreltek szobákat, a mosdási lehetőség a lavór volt. A munkahelyre szekéren vagy kerékpáron mentek. Az évek során ez a helyzet lényegesen javult. A szállítóeszköz vállalati mikrobusz lett, és a tervezők is ezzel vagy személygépkocsival, számos esetben bérelt autóval utaztak. Lakást a munkahelyhez legközelebb eső szállodában béreltek. Az úttervezésben előforduló nagy mennyiségű számítás megkönnyítésére logarlécet, tahimetrikus lécet, logaritmus és szögfuggvény táblázatokat használtak. Ezen kívül közkedvelt számológép volt az úttervezésben a Brunswiga váltós számológép. Lippich László, az UVATERV osztályvezetője ennek a gépnek minden egyes műveletet előállító karját, vagy számsorát „kódokkal" — az ő leírása szerint „jelöléssel" látta el, továbbá eljárást dolgozott ki a pozitív és negatív számok értelmezésére. Ezek segítségével kidolgozta a gép programozási szabályait és az „E20 jelű, Számológép geodéziai alkalmazása" című segédletben összefoglalta. A huszonhét leggyakrabban használt geodéziai számítás programját (szóhasználata szerint „előírásai és számítási sémáját") példákkal illusztrálva tette közzé. Ezt a számológépet és programjait az úttervezők is általánosságban használták. Különleges fontosságot és jelentőséget kell tulajdonítani dr. Nemesdy Ervin első kiadásban 1952-ben megjelent Ut-ívkitűző kézikönyvének. Ilyen kizárólag úttervezési és építési kitűzőkönyv sem a bel-, sem a külföldi irodalomban nem található, pedig ekkorra már ismertté váltak a lényeges különbségek a vasutak és utak kitűzési munkái között. Nemesdy ívkitűző könyve hazánkban — több kiadásban — oly mértékben elterjedt, hogy kivétel nélkül minden útügyi szakember — tervező, beruházó, kivitelező — ismerte és használta. Magyarországon az útívkitűző kézikönyv segítségével egy sajátos magyar tervezési gyakorlat alakult ki. A terepen természetben kitűzték kitűzőrudakkal az úttengely főérintős tengelysokszögvonalát, a törésszögeket megmérték és a kitűzőkönyv segítségével számíthatók voltak az íves és átmenetiíves szakaszok fő- és részletpontjai. Az így kitűzött vonalat végül stacionálták. 94
