A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1987-1993. (1995)
Dr Jánoshegyi Ferenc: A magyar úttervezés története 1960–1990
Az útkorszerűsítés tervezése, miként már említettem, az UVATERV segédlete alapulvétele szerint történt. Ez a segédlet a műszaki tervezést nem osztotta tervfázisokra. Az útkorszerűsítésnél ebben az időben követett gyakorlat leírásához ki kell térni az „útkorrekciók" vagy egyszerűen csak „korrekciók" fogalmára és alkalmazására. A segédlet a korrekció fogalmát a következőképpen határozta meg: ,,A korszerűsítéssel kapcsolatban korrekciós szakasz alatt azt értjük, ahol a tervezett útpálya vízszintes értelemben a meglévő köpályát teljesen elhagyja, illetve magassági értelemben a meglévő kőpálya felbontása válik szükségessé. " A meghatározásból kitűnik, hogy a korrekciós helyeken általában az új út nem fér rá az út telekkönyvi területére és kisajátításra van szükség. A '60-as évek első felében még a minisztérium álláspontja a korrekciók kerülése volt és csak rendkívül komoly indokok esetén járultak hozzá. A segédletben ez az elv érvényesül, konkrét tiltó mondatok formájában is. ,,Kígyózó vonalvezetés, valamint kis törésszögek megszüntetése stb. csak oly mértékig engedhető meg, hogy korrekciót ne jelentsenek. " ,,Rövid egyenessel összekötött egyirányú íveket egy körívvé kívánatos összevonni, ha ez korrekciót nem jelent." ,,Átmeneti íveket esztétikai és optikai szempontból 2 000 m sugárig kívánatos alkalmazni, ha az korrekciót nem igényel. " Ezért ebben az időben nem tervműveletként összeállított műszaki tanulmányokat készítettek és szállítottak a tervezők, hanem a korrekciós szakaszokat tervezés közben kidolgozták és a minisztérium közúti főosztályán referálták. Ott a helyszínrajzra vezették rá, melyik korrekciót engedélyezik és melyiket nem. Ez a gyakorlat a '60-as évek közepén a Közúti Főigazgatóság megszervezésével lényegesen megváltozott. Nagyobb súlyt helyeztek az úttervezés szakmai elveinek érvényesítésére és szakszerű műszaki tanulmányokat igényeltek. Ezt a gyakorlatot az OKTSZ 1968-tól törvényesítette és azóta igyekeztek az útépítéssel kapcsolatos döntéseket megfelelő szintű tanulmányokkal alátámasztani. A három fázisú tervezés bevezetése azt jelentette, hogy a bejárást nem az építési terv alapján, hanem egy erre a célra elkészített bejárási terv alapján végezték. A bejárás az út építését megelőző hatósági engedélyezési eljárás és az összes érintett hatóság, szervezet, magánszemély érdekeinek figyelembevételére, valamint velük való megegyezésre szolgál. Új közút esetében, amely teljesen vagy nagy részben kisajátított területen halad, és ahol addig a tájban nem volt közúti forgalom, feltétlenül szükséges külön bejárási tervet készíteni. A bejárás eredményeit ugyanis az építési tervben figyelembe kell venni és ez csaknem az egész terv részleteinek a megváltoztatását jelentheti. Az útkorszerűsítéseknél — különösen ha nincs, vagy egészen kevés a kisajátítás — kialakult az a gyakorlat, hogy a bejárási és építési tervet egy közös tervműveletben készítették, ezt egyesített tervnek nevezték, illetve nevezik ma is. Ez a gyakorlat ugyanis még ma sem szűnt meg, bár sokkal ritkábban fordul elő. A közúti infrastruktúra fejlesztése, új utak építése, a meglévők átépítése, korszerűsítése, felújítása mindenhol az állam feladata, amit zömmel a saját gazdasági erejéből old meg, de esetenként bevonhat magántőke forrásokat is (különböző útdíjas rendszerek). 92
