A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1987-1993. (1995)
Dr Jánoshegyi Ferenc: A magyar úttervezés története 1960–1990
Az úttervezők már felfigyeltek erre a még nem túl nagy autóforgalom idejében, és már 1966ban összeállították az UVATERV-ben a „Közutak és vasutak egyszintű pályakeresztezésének kialakítása" című segédletet, amely az ilyen tervezésekhez segítséget adott. Az időközben megváltozott körülmények miatt 1971-ben a segédletet átdolgozták, és újra kiadták „Közutak és vasutak szintbeni keresztezése" címen. Az úttervezőnek — különösen meglévő utakon végzett tervezés esetén — össze kell gyűjteni, elemezni és értékelni az előfordult baleseteket, keresni és a tervezés során megszüntetni azok okát. Ezt a tervezési feladatot foglalta rendszerbe és a végrehajtásához adott segítséget az UVATERV 1971-ben kiadott „Baleseti adatgyűjtés és értékelés az úttervezésekhez" című segédlete. További új tervezési elem volt ebben a korszakban az út menti pihenőhelyek tervezése. Szakítva a korábbi, csak pályában gondolkodó tervezési felfogással, az úton közlekedők igényeivel is foglalkozni kezdtek az úttervezők. Út menti pihenőnek olyan helyeket választottak és terveztek, ahol a vezetés okozta fáradtság kipihenését a táj szépsége, vagy pihenésre alkalmas helyzete is elősegíti. A pihenőhelyek tervezése összefügg a növénytelepítéssel és fásítással. Az utak mentén ősidőktől telepítettek fákat, fasorokat. Az út menti fásítás egyébként az út környékének esztétikus kialakítása mellett alkalmas az út vonalvezetésének kihangsúlyozására, továbbá az úton a hólerakódás megakadályozására és általában a növénytelepítéssel az útnak az esetleges erróziós károktól való megvédésére. Az egész évszázadban a magyar közutak mentén hagyomány volt az út menti fásítás és a fák gondozása. Igen sok helyen gyümölcsfák szegélyezték a közutakat (eper, alma, szilva, dió stb). Nem meglepő tehát, hogy a II. világháború után az Államépítészeti Hivatalok, majd az Útfenntartó NV-k is folytatták ezt a tevékenységet és igényelték az út fásításának tervezését is. A '60-as évek elején korlátozták ezt a tevékenységet, majd a '60-as évek végén és a '70-es évek elején újra fellendült nemcsak az út menti fásítások, hanem a hó védő erdősávok telepítése is. Igen szép, szakszerű hó védő erdősávokat telepítettek, amelyek hatékonyan védték az utat a hólerakódástól és jó hatást fejtettek ki a mezőgazdasági termelés, valamint a környezetvédelem vonatkozásában is. Ezt a tevékenységet azonban a '70-es években betiltották. Az erdősávok művelése erdészeti feladat. Ez nem tartozhatott a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium keretébe. A Mezőgazdasági Minisztérium viszont nem vállalta az út menti erdősávok kezelését, mert a szakszerűen összeállított erdősávban nem lehetett gazdaságos erdőművelés végezni. Az út és az erdősáv között kb. 25 m széles sáv mezőgazdasági művelése — éppen az út miatt kedvezőtlen helyen való fekvése — továbbá a keskeny volta miatt a tsz-ek vagy állami gazdaságok részére sem volt gazdaságosan művelhető. A '80-as években az úttervezés újabb témakörrel — a környezetvédelemmel — bővült. Érdekes módon az ezzel kapcsolatban összeállított első segédlet nem a közúti környezetvédelem legsúlyosabb kérdésével, a közúti zaj elleni védelemmel foglalkozik, hanem a levegőtisztaság védelmével. Ez 1981-ben készült az UVATERV-ben. Az 1986. évi KTSZ már minden tervfázist kibővített környezetvédelmi munkarésszel és azóta hatékony zajvédőfalakat vagy zaj elleni erdősávokat terveznek. Az úttervek tartalmi változásának történetét ezzel lezárom, de korántsem tudtam érzékeltetni az úttervezés részleteiben bekövetkezett változásokat. Egyrészt az itt felsorolt témák is olyan terjedelműek, hogy a részleteikre nem térhettem ki, másrészt ezeken kívül még számos téma 90
