A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1987-1993. (1995)
Dr. Petőcz Mária: A hazai aszfalttechnológia és aszfaltgyártás 1960–1990
Az útépítés és az aszfaltútépítés is az időszak végén már erőteljesen kereste azokat a lehetőségeket, amelyek ellensúlyozták a ráfordítások növekedésének elmaradását, illetve csökkenését. A kísérletek és kutatások fő irányai: - az aszfaltrétegek helyettesítése olcsóbb szerkezetekkel, - a beépített aszfaltrétegek jellemzőinek javítása (pl. élettartam, teherbírás, érdesség stb.) - a régi aszfaltrétegek felújítása, újrafelhasználása. Előtérbe került ugyanakkor a környezetet kímélő megoldások alkalmazása, de megnövekedett a társadalom érdeklődése is a munkák irányában. 2.2 Az építés és fenntartás technológiai irányzatai Az útépítés és -fenntartással szembeni követelmények és a különféle technológiák olyan összhangjára volt szükség, amely egyrészről lehetővé teszi a rendelkezésre álló építőanyagok műszakilag kiérlelt alkalmazását, másrészről a gazdaságos munkavégzést. A fellendülő aszfaltgyártás egyik legfontosabb feladata olyan aszfaltkeverékek gyártása lett, amely nemcsak a teherbírást növeli, hanem biztonságos, nagy tapadóképességet biztosít a gépjárműabroncs érintkezésekor. Kialakult és elterjedt az aszfaltkeverékek laboratóriumi tervezése és az optimális keverékösszetétel meghatározásával is sok kutató foglalkozott. Összefoglaló mű ebben az időszakban a dr. Nemesdy Ervin „Utak és autópályák pályaszerkezete" c. könyv, amely előremutató megoldásokat tartalmazott. Nagyforgalmú főútjainkon jó felületi tulajdonságú aszfaltbetonok épültek. Kísérleti jelleggel épült teljes vastagságú aszfalt pályaszerkezet is. Az autópálya-építések során honosodott meg az érdesített homokaszfalt burkolat, amely különlegesen nagy teherbírású és kedvező felületi tulajdonságú burkolattípus. Alapos kísérleti munka előzte meg alkalmazását. A keverőtelepi aszfaltgyártás választékbővítését is célozza a nagyon nyitott aszfaltburkolati rétegek (drénaszfalt, vízáteresztő aszfalt) alkalmazásának országos elterjesztése, amely európai szinten is nagyszabású vállalkozás volt (1976—1981 között). A meleg, hengerelt aszfaltok döntő mértékben való alkalmazása jellemző az építési munkákra, míg a fenntartási feladatok kötőanyaga egészen 1978-ig a hígított bitumen volt. A technológiai fejlesztést kikényszerítő gazdasági, társadalmi, ökológiai körülmények miatt a szakma folyamatos kihívásokra volt kénytelen reagálni. 2.2.1 Új irányzatok az aszfaltok ásványi anyagai és kötőanyagai felhasználásánál A klasszikusnak mondható aszfaltgyártási technológiákhoz szükséges, illetve a kőbányák által gyártott zúzottkőtermékek választéka és minősége nem volt összhangban. A zúzottkőminőség nem javult a vizsgált években, ez magával hozta az utólagos manipulációk térhódítását. Több közúti igazgatóság foglalkozott a különféle kőtermékek törésével, osztályozásával, mosásával, illetve impregnált anyagokkal próbálkoztak. Zúzottkő helyett a tisztább, esetleg olcsóbb kohósalakkő illetve zúzottkavics használata is elterjedt, főleg az előállító művek környékén (Ózd, Dunaújváros), illetve az előfordulás helyein (pl. Északnyugat-Magyarország). Megnőtt a jelentősége a gyengébb minőségi kőzetekből készült zúzottkövek alkalmazásának is. A kőzetfizikai csoportbasorolás lehetőségének bővülése, azaz az igényeket figyelembe vevő szabványmódosítás teszi lehetővé felhasználásukat. 56
