Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)
A kiegyezéstől a rendszeres úthálózat kialakulásáig (1868–1890)
Ez azzal a következménnyel járt, hogy az ingyenes országos közmunka eredeti rendeltetésének megfelelően kizárólag a megyei utak céljaira állt rendelkezésre. Ugyanígy az addig egységes országos útalap bevételei is az egyes megyéket illették meg. Ebből keletkeztek a vármegyei útalapok. A vármegyék útalapjai főleg hadászati fontosságú utak fenntartására kisebbnagyobb állami támogatásban is részesültek. Az 1875. VI. te. közúti vonatkozásban további fejlődést eredményezett, amennyiben felhatalmazta a vármegyék közigazgatási bizottságait, hogy a községek összeköttetését és az állami, illetve megyei úthálózatba való bekötését szolgáló közutak karbantartására a községekből érdekeltségi csoportokat alakítsanak. Ezzel az intézkedéssel az utak új osztálya alakult ki, amelyet később az 1890: I. te. községi közlekedési (vicinális) közút néven rendszeresített. Az 1889. XVIII. te. a minisztériumok ügykörét átcsoportosította, s a közutak felett felügyeletet gyakorló Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium Kereskedelemügyi Minisztériummá alakult. A magyar úthálózat az 1867—1890. évekre terjedő időszakban nagymértékű fejlődést mutat. Az állami úthálózat 1867-ben 693 mérföld, azaz 5257 km, 1890-ben a közúti törvény életbeléptetésekor pedig 7177 km, a megyei úthálózat 1867-ben 2409 mfd, azaz 18 275 km, 1890-ben pedig 33 562 km volt. Ebben a hosszban a horvátországi megyei úthálózat nem szerepel, mert a magyar kormánynak ezen utakra semmi befolyása nem volt. Az állami és megyei utakból összesen 30 847 km volt kiépítve. A közutak kezelése és fenntartása terén fejlődést jelentett, hogy az elmúlt évszázadokban a nagyobb folyókon vámtulajdonosok által vámszedési jog ellenében épített hidakat és a birtokukon át kiépített útjaik egy részét az állam megváltotta. A másik részükről a vámtulajdonosok önként mondtak le és térítés nélkül adták át az utakat és közúti hidakat az államnak, mert a vasutak építése folytán a vámbevételeik annyira lecsökkentek, hogy a vámtárgyak fenntartása a vámengedélyeseknek már nem jelentett jövedelmet. A vámos állami utak hossza 1883-ban 125,8 km-re csökkent. A közúti szolgálat rendszeres ellátása érdekében a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium utasításokat bocsátott ki. így 1886-ban (okt. 25-én) a 8267. KKM szám alatt megjelent az útkaparók szolgálati szabályzata. Ezt követte 1887. március 23-án a 1131 KKM szám alatt kiadott utasítás, mely a kerületi felügyelők, és ugyanazon a napon a 47713 KKM sz. utasítás, amely pedig az útmesterek szolgálatát szabályozta. Ugyanekkor jelent meg az az utasítás, amely 3204. KKM szám alatt rendezte az államépítészeti hivatalok hatáskörét és szolgálatát. Ezen utóbbi utasítást 1893-ban a Kereskedelemügyi Minisztérium az 58 316 KM számú rendeletével kiegészítette, Hl. módosította. Magyarország közúthálózatán az első forgalomszámlálást 1869—1876 között végezték az egész országra kiterjesztve. A vonóállatokat számlálták évente, s az ide vonatkozó iratok a Magyar Országos Levéltárban fellelhetők. Meg kell még emlékezni fővárosunk közútjainak és közúti közlekedésének fejlődéséről. Az 1849-ben megnyitott Lánchíd a Buda és Pest közötti közúti közlekedést lényegesen megjavította, de a budai oldalon a Várhegy a hídhoz vezető utak építését gátolta. Ennek az akadálynak elhárítása érdekében 1853-ban kezdték el az alagút építését. Az alagutat az 1857. évben nyitották meg (57. kép). 55
