Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Az úthálózat fejlesztése az első ötéves tervben (1950–1954)

Ezek az utak sok helyen a környező terep szintje alatt vannak és a víztelenítéstikról annak idején nem gondoskodtak. Ez az állapot az útfenntartó államigazgatási szerveket az ötéves tervidőszakban évról évre súlyosabb és a rendelkezésre állott pénzügyi keretek között megoldhatatlan feladat elé állította. Nem segített a helyzeten az sem, hogy az ál­lami közutak fenntartására évról évre nagyobb összeget bocsátott a törvényhozás rendel­kezésre. A vázolt állapotban lévó útpályákat nem lehetett ott még folyamatos gondozással sem a megváltozott közlekedési igényeknek megfelelóen, még kevésbé pedig gazdaságo­san fenntartani. Egyes nagyforgalmú makadám útpályák fenntartására évenként és négy­zetméterenként 7—9 forintot fordítottak, azzal szemben, hogy ha ott a forgalom igényeit kielégítő útburkolat lett volna, akkor annak a fenntartása az említett költségeknek még a felét sem igényelte volna. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a közúti közlekedés megjavítása érdekében az 1949—1954. években a rendelkezésére álló útfenntartási hitel­ből a 14. táblázatban foglalt részletezés szerint kereken 624 km hosszú útpályát a gépko­csiforgalom igényeinek megfelelóen kiszélesített és bitumenes felületi bevonással vagy annál tartósabb kivitelben korszerűsített. Ezzel kezdetét vette a makadámutak hazai fel­számolása. A tervező vállalatokat az állam 1948-ban államosította, s létrejött az Állami Mélyépítéstudományi és Tervező Intézet (ÁMTI). 1950—52-ben differenciálódás történt: megalakult az Út- és Vasúttervező Vállalat (Uvaterv), a budapesti Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat (Főmterv) stb. Ezek a vállalatok szinte kizárólagosan végeztek az or­szágban bekötóút — Budapesten mindenféle mélyépítési — tervezést az 1980-as évekig. 1950-ben jött létre a KPM Aszfalt és Talajmechanikai Laboratórium, illetve Kutató Intézet. Ezen kívül a Műegyetem tanszékei vettek részt a kutatásban. 131. kép —Tönkrement útburkolat a Dunántúlon 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom