Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

A középkori és a török hódoltság kori utak története

A középkori és a török hódoltság kori utak története A legkorábbi magyar vonatkozású írásos dokumentumok és krónikák megőriztek néhány becses emléket az utakról. Anonymus „Gesta Hungarorum"-ában a honfoglalásról olvashatjuk a következőket Pais Dezső fordításában: „Miképpen jöttek be Pannóniába?" (a magyar törzsek) „Halics vezére elrendelte, hogy kétezer nyilas és háromezer paraszt járjon előttük, s a Havas-erdőn át a hungi határig utat készítsen nekik. ... Akkor a hét fejedelmi személy ... rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben... útra keltek Pannónia földjére. S így a Havas-erdőn áthaladva, a hungi részekre szálltak... azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezték el azért, mivel igen nagy munkával, fáradtsággal jutottak el arra a földre." Ez tehát a Vereckei-hágó útikrónikájának kezdete. A másik becses emlék a Tihanyi Apátság alapító levele, ugyancsak latin nyelvű, de ebben található a legkorábbi és leghosszabb összefüggő magyar szöveg a Fehérvárra menő hadi útról (12. kép). Államalapító Szent István királyunk alakította ki a keresztény Európába illeszkedő ország szervezetét és törvénykezését. Vármegyéket, egyházmegyéket jelölt ki, s megteremtette ezeknek gazdasági, jogi alapját. Neki és utódainak állandó problémát jelentettek a belső viszályok és a külföldi fenyegetettség. Ezért a gazdaság, a kereskedelem fejlesztésén kívül a hadi szükségletekkel is foglalkozni kellett. így a hadi utaknak nagy jelentősége volt. A Székesfehérvárról kiinduló hadi út, amelyiknek két ága a Balaton északi, ül. déli oldalán haladt, azután Segesden egyesülve Zágráb felé vette irányát. Ez kötötte össze a Szent László által birtokba vett Horvátországot Magyarországgal, de békeidőben a kereskedelmet is szolgálta. Ugyanilyen hadi út volt a Buda—Szolnok—Debrecen felé vezető út is. Ennek Dés felé vezető ága sóútként ismeretes. A Jeruzsálembe vezető útvonal Győr— Fehérvár—Eszék—Balkán felé a zarándokok, később a keresztes hadak felvonuló útja lett (13. kép). A főbb utak mellett természetesen a hazai egyházak és a világi központok között is vezettek utak, s az egyre gyarapodó falvak között is. Az Árpád-kori főbb útvonalakat a 14. kép mutatja be. Az Árpád-házi királyok idején Magyarország az ún. levantei kereskedelem szárazföldi útvonalába esett. Magyar kereskedők is részt vettek a Konstantinápolyból Philippopolis (Plovdiv) és Barancs (Branicsevo) telephelyeken át hazánkba irányuló áruk közvetítésében. Ezek során Budavár, mint természetes kereskedelmi központ, már IV. Béla korától működött - nyugat, kelet és dél felé. Ugyanakkor a tengeri útvonalon a Velencéből Magyarországba tartó áruforgalom is jelentős volt. Szárazföldi úton állatokat, bort és mezőgazdasági terményeket szállítottak külföldre. A külországokból viszont katonai felszereléseket, kézműipari termékeket, luxuscikkeket ül. keleti fűszereket hoztak be. A kereskedők a szárazföldi utak mellett a vízi utakat is használták. Legfőbb közlekedési vonal a Duna, a Maros, a Dráva és a Száva voltak. Egy hainburgi vámjegyzék szerint vízi úton gabonát, bort, fát, állatbőröket, mézet, viaszt szállítottak a 12. század végén, de ismeretes az is, hogy a sószállításban is jelentős szerepe volt a vízi utaknak. 11