Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Útügyeink a két világháború között (1919–1945)

A második világháború előtti utolsó békeévben, 1938-ban a közutakra kiszállított zúzottkonek köbméterenkénti országos átlagára 15,70 pengó volt. Az útépítési és útfenntartási munkák során évről évre nagyobb szerep jutott az útigépeknek. Az útigépellátás és -fenntartás terén 1933. december hó 31. napjával szervezeti változás is történt, amennyiben a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium az útigépeket az államépítészeti hivatalok közölt szétosztotta, az űtigépek javításának decentralizálása céljából pedig a budapesti Állami Útigépjavító Telep működését beszüntette és 1937. január hó 1. napjával a tiszántúli terület ellátására Debrecenben, a dunántúli terület ellátására pedig Székesfehérváron, az ottani államépílészcti hivatalok keretében egyegy javítóműhelyt szervezett. Az Állami Útigépjavító Telep szerszámgépeit az említett két műhely és a budapesti Magyar Állami Vas- és Gépgyár között osztották fel, amely utóbb a budapesti körzet gépeit javította. Az Állami Útigépjavító Telep megszüntetése iránti intézkedés — amely a közúti szolgálatot nem ismeró tényezó elfogult befolyása folytán történt — helytelen volt, mert a szerszámgépeknek háromfelé történt felosztása folytán a két vidéki műhely nem tudott hivatásának kellően megfelelni. Ezért a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium a debreceni műhely működését az 1937 végén megszüntette és Budapesten az Állami Útigépjavító Műhelyt a Magyar Állami Vas- és Gépgyárnak átadta és a debreceni műhely felszerelésének egyesítése útján felállította. A székesfehérvári műhely továbbra is a dunántúli gépek javítását végezte. Az útigépek változatlanul az államépítészeti hivatal kezelésében maradtak. 1936-tól 20 „Péter" hómaró érkezeit Svájcból. Ezek 1975-ig működtek (122. kép). A gépjárműforgalom fejlődésével évről évre növekedett a közutak közforgalmi jelentősége is. A bővülő feladatok ellátására mind az állam, mind a vármegyék közúti gépparkjukat fokozatosan növelték, különösen kiegészítették az aszfaltos utak építéséhez és fenntartásához szükséges berendezésekkel. 1944-ben az állam és a vármegyék tulajdonában volt útigépekról a 9. táblázat nyújt tájékoztatást. Az újszerű burkolatok építési és fenntartási teendőinek szakszerű ellátása megkívánta az útmesteri személyzet továbl> képzését. Erre való tekintettel a minisztérium az 1928—1932-ig és 1939—1944-ig az útmesteri iskolában részben a már útmesteri szolgálatot teljesítők, részben az útmesteri szolgálatban elhelyezkedni kívánó egyének részére, évenként 10 hónapos tanfolyamot rendezett. 122. kép — „i'cler" hómaró lü U-ból a kiskómsi Sziik^ytijtcményben \ 123