Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)
Útügyeink a két világháború között (1919–1945)
A közúti ügyek magyar irányítói — Benke István vezetésével — 1934-ben határozták meg Magyarország főúthálózatát. A főközlekedési közúti hálózat kialakításánál az a szempont volt az irányadó, hogy ez olyan gerince legyen a magyar úthálózatnak, amely elsősorban biztosítja a külfölddel, illetve a szomszédos államokkal való fő fontossági! kapcsolatainkat, másodsorban az egyes országrészek közötti, tehát országos viszonylatban fontos összeköttetéseket, végül ezeken belül egyes fontosabb termelési területeknek és lakott centrumoknak a főhálózatba való bekapcsolását. Ennek a hármas csoportosításnak figyelembevételével sorolták az egyes útvonalakat az első-, másod-, illetve a harmadrendű főközlekedési úthálózatba, s ennek megfelelően kaptak az egyes utak egy-, két-, és háromjegyű számot. A főközlekedési úthálózat rögzítése túlnyomórészt kiküszöbölte azokat az előzőekben már vázolt kapcsolati hiányokat, amelyek az egyes törvényhatóságok elszigetelt útügyi politikájából származtak. A főközlekedési közúti hálózat hossza a hálózat megállapításakor kereken 9800 km volt, amelyből az állami utak hossza 4253 km-t tett ki, míg a különbözet a törvényhatóságok kezelésében volt. A hálózat megállapításával kapcsolatban a törvény hatóságok megértő magatartást tanúsítottak, s azokat az útszakaszokat, amelyek a főközlekedési úthálózat megállapítása előtt a törvényhatósági utaknál alacsonyabb útkategóriába tartoztak, a törvényhatósági utak hálózatába emelték. Az 1935. évben szervezeti változás is történt, amennyiben a Kereskedelemügyi Minisztériumból annak kettéválásával a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium és az Iparügyi Minisztérium alakult meg. A közutak a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe kerültek. Magyarország közútjain a negyedik forgalomszámlálást az 1935/36. évben négy periódusban: nyáron, ősszel, télen és tavasszal végezték. Minden évszakban hétszer 24 órán át tartott a számlálás úgy, hogy az első napon 24 órától 6 óráig, három nappal később 6 órától 12 óráig, tehát minden harmadik napon 6 órával eltolva végezték és mind a nappali, mind az éjjeli forgalmat megszámolták. A számlálás 9495 km főközlekedési közúton 1912 számlálóhelyen és 8 971 km törvényhatósági úton 1 783, összesen 3 695 számlálóhelyen történt. A főközlekedési közutakon egy számlálóhely körzetébe 4,96 km, egyéb utakon 5,03 km hosszú útszakasz esett. 1929—33-ban bekövetkezett gazdasági válság nemcsak az útépítésekre, hanem az útfenntartási munkákra is kihatott. A gazdasági válság éveiben domborodott ki a pénzügyek irányítói részéről legnagyobb mértékben az a helytelen szemlélet, amely a közutakat az állami költségvetésre — a lényegtelen bevételektől eltekintve — egyoldalú tehertételnek tekintette. Az utak fenntartására igényelt összegeket a költségvetés egyensúlyának helyreállításához fűződő igényekre való utalással csökkentették ahelyett, hogy az ország gazdasági élete szempontjából kevésbé fontos költségvetési tételeket szállították volna le nagyobb mértékben. A gazdasági válság éveiben az állami közutak hálózata ismét annyira leromlott, hogy az utak állapota miatt a panaszok napirenden voltak. Az 1933/34. évi költségvetési időszaktól kezdve az állami útfenntartási ellátmány évről évre lassan emelkedett és csak az 1937/38. évben érte el az 5 000 000 pengőt. Az állami közutak fenntartására rendelkezésre álló összeg az 1937/38. költségvetési évtől még tovább növekedett és az 1944. évben már elérte a 37 000 000 pengőt (hídfenntartási költség nélkül), ami az akkori megnövekedet úthálózat mellett 4 187 pengő kilométerenkénti átlagot eredményezett. 107
