Hajós Bence: HÍDJAINK. A római örökségtől a mai óriásokig (Budapest, 2007)

Tartalomjegyzék

1. Öskü Kikeri-tói gát boltozata Legionáriusok építették, halastó része volt Pannóniában a rómaiak kiterjedt úthálózatot épí­tettek, közülük legismertebb a Limes út a Duna mentén és a Borostyánkőút, ám ezen kívül pl. a Savaria-Aquincum, a Savaria-Sopianae út is fontos volt jelentős hidakkal. Mai országhatárainkon belül kőhíd folyókon valószínűleg nem állt; a Dunán hajóhidak vol­tak a Dunakanyarban, illetve cölöphíd Aquincum­nak Zalalövőnél a Zalán, a Rábán pedig több he­lyen (Körmendnél, Árpásnál, Győrnél), a Sión Mezőkomáromnál és Szekszárdnál, a Sárvízen Gorsiumnál (Tác) egy vagy több fahíd szolgálta a közlekedést. Kisebb vízfolyásokon biztosan boltozott hidak álltak, így a mai Budapest területén, az Ördögár­kon (Szarvas tér), az Aranyhegyi árkon (Mozaik utca) és több helyen. Rómainak tartja az emléke­zés a ráckeresztúrit, ezt azonban 1937-ben elbon­tották, s a Százhalombattáit, ez teljes biztonsággal nem bizonyított. Több helyen a régészek feltárást javasolnak. Akvaduktok is több helyen épültek Savaria, Bri­getio (Szőny) környékén és természetesen Aquin­cumnak Ennek is­merjük leginkább a történetét, méreteit: 4,5-5 km hosszban ve­zetett, 1923-ban még 23 pillére állt, s össze­sen 116 pillérét tárták fel, 1976-ban pedig a 11. sz. főút korszerűsí­tése során két szaka­szát helyreállították. A 4,5 m-es nyílású mű­tárgy valamikor, a te­repszint feltöltődése előtt jobban kiemelke­dett, impozánsabb volt. Az említett hidak helyett mégis az Ös­künél, a mai 8. számú főút alatt átvezető bol­12 Épült: Római Tervező: Ismeretlen Kivitelező: Ismeretlen tozatot mutatjuk be, mert a Kikeri-tói gát római ko­rát általában a szakirodalom elfogadja, ennek pe­dig része az a boltozat, melyet a főút 1937-ben történt építésekor megszélesítettek, ám a műtárgy eredeti formájában áll. Ez a híd nem műemlék, megközelítése nehéz­kes, bemutatása mégis indokolt, mert a gazdag ró­mai örökségből sajnos kevés maradt. A hatalmas, 40-50 cm vastag kváderkőrétegek és a boltozat építői római légiósok voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom