Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fiatal tehetségek bemutatkozása Braun Melinda: Zsongás
Fiatal tehetségek bemutatkozása (J&'wmwi cQföe/i'tu/a Az éjszakai illatok és hangok megindították képzeletem szárnyaló futását, ami emberi és állati alakokkal, szörnyekkel népesítette be a sötétséget. A valóság rémalakjainak fenyegető holdvigyora elijeszti gyerekkorom hívogató, mesékbe vivő hittündéreit, vacogok a takaró alatt, csontjaimba hatol, s mar, cafatokra tép a felnőttvilág gomolygó érzéketlensége, mely elfedi a napot, a fényt, a jóság pufók fellegeit. Ahogy az ég aranyozott Küklopsz-szemei lecsukódnak, felriadok, arcomon könnycseppek nyomai, szempilláim összeragadtak az alváscsöppektől. Már kinn is vagyok, átadva minden érzékemet, érzésemet az édes-könnyes, szenvedélyt kiáltó tavasznak, melynek legfőbb érzete a nevetés. Az elfojtott, bimbóba zárt ábrándok, vágyak is kipattannak, terjengenek a virágméz-csurgás illatával, s magukba bolondítják a naiv szíveket. Keresem az erdő manóját, aki segíthet rajtam, aki fülembe suttogja majd az élet örökkévalóságának álmát, aki elhiteti velem, hogy nemhiába forrong, dobog mellkasom, küzdve az ártatlanok szenvedése ellen, s csalódás vágta, fájdalom hasította ereimet is meg kellene gyógyítania e boldogságtörpének, mert elvérzek, elvérzek, elvérzek... írként jó a lelkem örömszomjas, tomboló tiltakozására a harmatcseppes pókháló aranyfonala, az akác elandalító, élvezetbe merülésre csábító kehelysuttogása. A rajzó rovarkarikák a misztikumok boszorkány pipafüstjét idézik, mintha az öreg, szemölcsgörcsökkel teli fák a fénypászták bábjátékát nézve elmélkednének. Zizegteti a cukros marcipánszirmokat a gondráncokat elsimító szél, viszi magával a pernyés hamut, a virághalált. Sisegő pernyékbe gázolnak a törzsek, melyek repedésein csókrománcokat, szabad dalokat játszanak a napujjak. Hímzett felhők az égen, a dolmányos cinege kacagása, hamvas keleti olajként illatozó harmatcseppek a rózsán... A kakukk-kakukkba bújtál talán nem is létező manóm?! A borostyán burjánzó szövevényének karjai rejtenek?! Megtalál - hatlak-e valaha?! Az életem nevető sírásban telik, minden szúpercegéssel, minden rigófüttyel öregszem, s csak kapkodok az elszaladt emlékek után... a bodza vörösödés, s homokban prüszkölve fürdő verebek, miért csaptok be?! Miért adtok mégis erőt a küzdéshez, úgyis meghalok a szeretetbe, a ti lüktetésetekbe...! A csigaház mintáiba veszem majd el, piciny fűszálak bólogatásába. Akkor mégis miért, miért, miért?! 41x Új Hevesi Napló
