Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: „Jó kedvvel, bőséggel”, ha szeretet nincs bennem
megtisztult pillanatainkban szokott lelkűnkből feltörni. Emlékezetemben és szívemben is elevenen él. A debreceni sírkertet már régtől nagyon közelinek érzem, mert sok kedves tanárom, köztük Viktor bácsi is benne nyugossza örök álmát. Hiszem, hogy minden elhunytra, akire szeretettel gondolunk és emlékezünk, érvényes Gárdonyi sírfelirata: „ Csak a teste. ” n. Viktor bácsi nagyon szerette Egert. Láthattam őt édesanyja, lánytestvére, unokaöccse és annak családja körében is. Hallhattam, amint baráti körben énekelte: „Amott legel, amott legel... ” népdalt, és a ,Mikor Wittenbergában a kaput zörgettem... ” diákdalt énekelte. De neki nemcsak vér szerinti rokonai, szerettei voltak. Tanítványaiból lett barátaiból a kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében szellemi-lelki nagycsaládot, közösséget épített. (Igazi segítőtársa volt ebben a felesége, aki húsz év óta szeretetével őrzi ezt a virtuális lelki eklézsiát.) A személyes emlékek közül csupán néhányat említek. Egyszer Egerben, a Cifrakapu 128-ban lévő lakásunkban ebédeltünk, amikor Viktor bácsi keze annyira remegni kezdett, hogy nem volt képes egyedül megenni a levest. A felesége kanálszám adogatta a szájába az ételt, ő pedig nagy alázattal tűrte, hogy Magdika a tanítványaiból lett barátai előtt, mint egy kisgyereket, megetesse. Viktor bácsi Egerben, a Braun-völgyben lévő kertünkben a domboldalról szerette nézni a Tinódi által is megénekelt Eged-hegyet, a Királyszékét, a távolban kékellő Bükk- fennsíkot. Az Egedről induló, akkor újdonságnak számító, ég és föld között lebegő sárkányrepülőket csodálta a legszívesebben. A látvány felizzította fantáziáját. Nagy beleéléssel figyelte röptűket, szemet gyönyörködtető ívelésüket. A repülés ősi vágya gyúlt föl benne a valóság és képzelet játéka, amikor a látványból szinte látomás fakadt. Mindig szeretett volna utazni, távoli világokat látni, embereket megismerni. Csodálatosan tudott mesélni nemcsak háborús és fogságbeli élményeiről, elemében volt akkor is, ha terveiről, elképzeléseiről, utazási vágyairól beszélt. Tudta: aki utazik, önmagát ismeri meg, és másokról, a világról is tapasztalatokat szerez. III. III. A debreceni egyetemen tanító jeles irodalomtörténészek közül többen is Egerből, Heves megyéből származnak: Bán Imre, Bitskey István, Fülöp László, Juhász Béla, Szuromi Lajos, valamint a mindmáig Egerben lakó, de a debreceni egyetemen tanító Lőkös István is. Bán Imre professzor Egerben született, dobós diák volt. Méltán őrzi emlékét a Dobó gimnáziumban emléktábla, amelyet egri származású utóda: Bitskey István avatott fel. Viktor bácsi az egri Dobó gimnáziumban, a feleségem szervezésében előadást is tartott. (Az emlékezetes előadássorozatban Bán Imre és Papp Ferenc is vendég volt.) Emlékszem, bennünk a várakozás, Viktor bácsi rokonaiban pedig a szorongás, sőt a félelem volt nagy. A rokonok az öregség, feledékeny ség jeleit emlegették. Biztosan volt rá okuk, de én mást tapasztaltam. Viktor bácsi tüneményesen súgta: „Azért kísértek el, mert félnek, hogy szégyent hozok rájuk.” Felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg hallgatóit. Már a megszólítással megnyerte a hallgatóság jóindulatát: „Kedves Gyerekek! Kedves Unokáim!" Aztán hozzátette: nem tévedés a megszólítás. Akik titeket tanítanak, azok közül sokan kedves tanítványaim voltak a debreceni egyetemen. Éppen ezért a tanítványaim tanítványai, vagyis szellemi, lelki unokáim vagytok. Új Hevesi Napló 63
