Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Feje fölött a pallos árnyéka

gyönyörűséges, faragott székekkel, lócákkal, drága mivű asztalnemüekkel. Ezt a várat még az Árpádok nemzetségéből való király építette, valamelyik Endre, hogy az első-e, vagy a harmadik, azt már nem lehet tudni. Ifjúkoromban osontam be egyszer, amikor távol volt a gazda, akkor ámultam el mindeneken. De gondolhatod is, hogy a nádor nem lakik olyan egyszerűen, mint mi. Mert azt is tartsd észben, hogy Pálóczy Mátyus, aki második volt a nemzetségben ezen a néven, azonképpen nádorságot viselt még Perényi Imre előtt. Ez a Pálóczy több mint száz esztendeje kapta a királytól Sárospatakot, amikor saját csapatával segítette Zsigmondot Prága várának foglalásában. Nagy idők voltak azok, fiam, nagy idők! Domokos száját most már nem lehetett bekötni.- És mi köti a Dobókat a Pálóczyakhoz? Az, fiam, hogy a Panki nemzetségből valók vagytok, ők is. A te őseid is Pankiak voltak, és már tizenhárom száz esztendeje ösmeretesek. Gyarapító népek voltak a Dobók, hol a vitézségükért kaptak birtokot a királyoktól, hol maguk vettek a maguk pénzén. Királyi adományként jutottak a Dobók az Ung várához tartozó Bező földhöz, aztán a zempléni Géres, Kissemjén, Káról, meg Rikcse falvakhoz, ugyanígy a dobroni, meg a galambházi földekhez, ki győzné mind elsorolni. De vettek is birtokokat. Úgy olvastam egykor a leleszi prépostság iratai közt, hogy ezt a Ruszka falut ezerháromszáz körül százhetven ezüst márkáért szerezték a papsai Rezéktől. Ekkor lettek a panki Dobókból ruszkai Dobók. A Pálóczyak pedig akkor hagyták el a panki nevet, mikor kétszáz esztendővel ennekelőtte a királytól adományba kapták Pálócz falut, és ott várat építettek. A panki birtokon nem volt vár, Pálóczon meg volt, így elhagyták a panki nevet, és Pálóczyak lettek, minthogy a fészket ott rakták meg. így ment ez azokban az időkben. Bizony, szebb idők voltak azok, nem úgy, mint a most valók! Nem üldözték ki a földes nemesek a más özvegyét a birtokukból. Most már tudhatod, hogy nem akármilyen nemzetségből lettél, s azt is, miért kell vigyázással lennetek a Pálóczy-örökségre, apáitok örökségére. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom