Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - KÖZÉLET - Wass Albert: A kivénült harcos leteszi a fegyvert
így kezdtünk hát bele a könyvkiadás mesterségébe. Első könyvünk a kolozsvári Ellenzék hajdani főszerkesztőjének, Zathurecky Gyulának munkája volt: „Transylvania Citadel of the West”. Értelmesen, tömören, könnyen olvashatóan vitte a világ elé Erdély igazolható, adatokon épülő történelmét, földrajzát, kultúráját. Háromezer példányt nyomtattunk belőle. S ráadásnak, „csaléteknek”, ahogy Elizabeth nevezte, hozzá adtunk a tíz dollárért még egy regényemet is magyarul, valamint annak angol fordítását. Következő nyáron újra nekiindultunk magyarokat keresni Amerika és Kanada földjén. Hétvégeken irodalmi estéket tartottunk itt meg amott, árultuk a könyveket, beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk a magyaroknak arról, hogy mi a célunk, mit kell tennünk ahhoz, hogy megismertessük a világgal az igazságot. Hétközben sátorban aludtunk, szabad ég alatt főztük ételünket, mint a vándorló cigányok. Havasi vadász lévén életem első szép felében, én megszoktam a sátorozást. De Elizabeth városi asszony volt, aki soha ilyen életmódot nem ismert. Szemrebbenés nélkül, bátran viselte a fáradalmakat, áldja meg emlékét az Úristen, s valahányszor csüggedni kezdtem, ő bátorított.- Micsoda magyar az - mondotta ilyenkor -, aki megtorpan a nehézségek előtt, mikor hazáján, nemzetén kell segítsen? - Az ilyen magyarok miatt vesztették el mindig a háborúkat! Fel a fejjel, nézz előre, sohase hátra, támadj! Ez a győzelmek ára! Pedig hiába szekereztük föl s alá ezt a nagy országot, hétszáznál több előfizetőre sohase sikerült szert tennünk. Ötven-hatvan új előfizetőt nyertünk minden évben kőrútunk során, újabb meg újabb városokat keresve föl, de ugyanennyit veszítettünk azokon a helyeken, ahova nem sikerült eljutnunk másodszor is. De adtunk ki új könyveket, rendületlenül. Hokky Károly „Ruthénia” cimű munkájából akkori képviselőnk háromszáz példányt osztott szét a Kongresszus tagjai között. Szemák: Living History of Hungary két kiadást is megért. „Our Hungarian Heritage” három kiadásig vitte. A „Transylvania and the Hungarian-Romanian Problem" pedig kongresszusi dicséretet is kapott. Mindezek ellenére azonban az előfizetők száma nemhogy emelkedett volna, de hamarosan csökkenni kezdett. A magyarok beleuntak az angolba. Nem kellett nekik angol könyv. Nem értették meg a célját.- Vásároltassák meg az angol nyelvűekkel - mondták egyre többen, s hiába próbáltam megértetni velük, hogy az „angol nyelvűeket” nem érdekli a magyar jövendő, miért is érdekelné? Mi kell terjesszük köztük, szomszédaink, ismerőseink között, mi kell elvigyük az iskolákba, könyvtárakba, ha azt akarjuk, hogy megtudják az igazságot. Nem értették meg. Én pedig éreztem, hogy rossz irányban haladunk. Háromezer példány egy könyvből vízcsepp az óceánban. Torontóból kaptam a tanácsot: magyarokból tömeget toborozni csak felvonulásokra lehet, hosszúra elnyúló, komoly munkára nem. Alapítsunk részvénytársaságot! „Nem sokaság, de lélek végeznek csoda dolgokat” - idézték Zrínyi Miklóst a fejemre. „Gyűjtsünk egybe egy kis csoport jómódú magyart, akik össze tudnak adni legalább százezer dollárt, többre megyünk ezzel, mint úgy koldulni össze a pénzt tíz dollárjával.” Megalapítottuk hát a Danubian Press részvénytársaságot. Százezer dolláros tőkére számítottunk, de csak húszezer gyűlt össze.- Bolondság, minek a könyv! - mondták a „jómódúak” is. - Amerika köteles visszaadni a hazánkat, ennyi az egész. Utólag visszatekintve mindezekre, belátom, hogy reménytelen volt ez a kezdeményezés is. De akkoriban hajtott a „tettvágy”, na meg a feleségem, aki el se tudta képzelni, hogy a magyart „más fából faragták”. Ezzel a húszezer dollárral belekezdtünk az úgynevezett „Hungarian Package" könyvsorozat kiadásába, mely magában foglalta a magyar nemzet történelmét, legendáit, népmeséit és táncait sötétzöld vászonkötésben és Új Hevesi Napló 79
