Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Székely-Kiss Edit: Úti élmények „Csángliából” III.
Csodálom ezeket a fiatalembereket, de egyben sajnálom és féltem is őket, valamint az ügyet, amelyet képviselnek. Nagyon sok gonddal küszködnek, többek között a működési költségeket is nehezen tudják fedezni. Előbb-utóbb törvényszerűen jelentkeznek majd azok a hiányosságok, amelyek tapasztalatlanságukból fakadnak. Sajnos, ezt nem pótolhatja sem az ügy iránti elkötelezettség, sem a lelkesedés. Ezért talán jó lenne melléjük egy-két, nagyobb élettapasztalattal rendelkező tanácsadó. Azzal váltunk el, hogy internetes kapcsolatot létesítünk a szövetség és az egyesületünk között. Ha szükség van a felajánlott segítségünkre, vagy nekünk tudnak segíteni vállalt munkánkban, keressük egymást. Ezután ketten a Hotel Decebál éttermében ebédeltünk fejedelmien ezerkétszáz forintnak megfelelő összegért. A kinti nagy forróság után jólesett bent hüsölni és fagylaltot kanalazni. Látszott, hogy hajdan szebb napokat élt a szálloda, de mostanára már bizony felújításra vár. Alig lézengett egy-két vendég délidőben. Szerettem volna múzeumba menni, de a bizonytalan visszaút miatt kísérőm lebeszélt róla. Sikerült „elcsípnünk” egy „stoppos” mikrobuszt, amely csángóföld sajátos utazási lehetősége. így azután, beiktatva még egy átszállást is, délután hat órára haza is értünk. Akik utazni akarnak, tudják hol van a parkolási helyük Bákóban, Kolozsváron, Nagyváradon, Budapesten ( Józsefvárosban). Szabott áraik vannak: Rekecsinig kétszáz forint, Budapestig hatezer forint. Addig várnak, amíg járművük utasokkal megtelik, azután irány a célállomás. Ezek a kisvállalkozók többnyire a Magyarországon kemény munkával szerzett tőkéjüket fektették be ügyesen, kihasználva az állam által szervezett közlekedés hiányosságait és az e területen jelentkező keresletet. Pénteken Klézsén vendégeskedtem, amikor alattunk megmozdult a föld. A szék elindult vendéglátóim alatt, akik ijedten felugrottak. A szomszédban nagy robajjal leesett valami. Földingás! - kiáltott fel Flori. - Menjünk ki a házból! Hamarosan a TV-ből értesültünk, hogy Bukarestben 3-4-es erősségű földrengést mértek. Szerencsére mindössze ennyi volt, ami hozzánk belőle eljutott. Délben Somoskán ebédeltünk, ahol Péter kérésére megörökítettem az ünneplős népviseletébe öltözött, idős „mamókát” , aki számára a legtermészetesebb volt, hogy mezítláb állt a kamera elé, hiszen nyáron ritkán húz cipőt. Mellé állt Péter és Robika, a dédunoka. Lesz emlék legalább róla - örvendezett Péter -, mert apókáról nem maradt semmi. Megszólaltatni a nénit azonban nem nagyon sikerült, annyira megilletődött. Szombaton megismertem Andrást, aki a harmincas éveiben járó helybéli ezermester. Büszkén mutatta a „magyar asszonyának (ahogy maguk között engem emlegettek) az általa készített masszív hordókat, fakádakat, a jelenlevők pedig tanúsították, hogy nincs olyan meghibásodott szerkezet, amit meg ne tudna javítani. Dáciájára nagyon büszke, mert olyan erős, mint a traktor és bármilyen úton el tud menni vele. Ez pedig csángóföldön, ahol nagyrészt úttalan-utakon kell közlekedni, óriási értéket jelent! így aztán gyakran vállal fuvarozást is. Aznap Csíkba (Ciucan) szállított bort a másnapi búcsúra, és a megrendelő csíki ember barátságosan felajánlotta, hogy mindhármunkat elvisznek Csíkig, Csíktól Külső-Rekecsinig pedig már csak másfél kilométer az út. Az ajánlat nagyon kedvezőnek tűnt, csakhogy az áldomás több pohár bor volt és a poharazgatásban részt vett a „sofér” is. Aggályomat Péter eloszlatta, mondván, hogy nem olyan sokat ivott András és jól vezet. Hittem neki, mert úgy gondoltam, ha az ötéves kisfiát be meri ültetni és ráadásul a vezető melletti ülésre, nekem sem lehet félnivalóm. Elindultunk, mint a rakéta. A szekérút nyomvonalán (középen mély gödör) jobbra- balra kanyargóit és meredek szögben dőlt az „út”. Nem számított, mert negyven-ötven kilométeres sebességgel száguldottunk, olykor csak két keréken. Akkor kezdett 74 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
