Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - KÖZÉLET - Székely Kiss Edit: Veszélyeztetett kisebbségek Európában II
kívánja megmagyarázni; miért nem szabad a csángóknak engedni, hogy magyarul tanuljanak. Amikor 1990 után ez a kérdés megjelent a politikai porondon, kuriózum volt. Mára már a magyar és román közélet állandó témájává vált. Az elmúlt években megszületett a csángó ügy intézményes támogatása. 2002. februárjában Németh Zsolt államtitkár és Szabó Tibor a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője Moldvába látogatott, amely nagy hatást gyakorolt a csángókra. Ilyen szinten még nem jártak magyar államférfiak Moldvában Béla herceg óta, aki 1227-ben a milkói püspökség avatására érkezett. Azóta európai intézmények monitorizálják a beindult csángó ügyet, mert a 90-es évek elején megalakult érdekükben a strasbourgi lobby. Európa más közösségeinek életében is hihetetlen nagy előre lépés történhetne, ha megszületne egy jó megoldás a csángók ügyében. Hegyeli Attila tanár, az MCSMSZ oktatási programjának vezetője a moldvai csángóknál zajló anyanyelvi oktatásról beszélt. Bevezetőjében a következőket mondta: Gondolkodtam azon, hogy amit elmondok, milyen hatással lesz azokra a gyerekekre és szülőkre, akikkel kapcsolatban állok és ez volt a vezérfonalam az előadásom felépitésében. Először a történelmi előzményekről kell szólnom. A téma nem újkeletű, mert az 1950-es években már volt a csángó falvakban magyar nyelvű iskola. 1948-49-ben több tucat faluban bevezették a magyar nyelv oktatását, Bákóban pedig magyar tanitóképző volt. 1950 őszéig nyugalomban folyt a tanítás, de ettől kezdve folyamatosan kezdték betiltani. Erről a régi tanárok és diákok a maihoz hasonló történeteket mesélnek. (A tanárok többsége az erdélyi magyarokból került ki.) 1959-ben az utolsó magyartanár is abbahagyta a tevékenységet. Az akkori tanulók köztünk élnek, ma 50-60 évesek és mindenre jól emlékeznek. Rájuk mindig lehet számítani. A román álláspont szerint minden, amit teszünk illegális és elitélendő. Kifelé a hatóság a mosolygós arcát mutatja, és remek törvényeket hoz. Ugyanakkor a gyerekeket naponta megalázzák, embertelen helyzetbe hozzák. Nyugati országokban el sem hinnék, ami itt velük megtörténik. A gyerekek mesélték, hogy a román tanárok kipellengérezik azokat a gyerekeket, akik magyarul tanulnak. Kiállítják őket az osztály elé és elmondják nekik, hogy őket a magyarok el akarják rabolni. Nincs elég magyar munkaerő, mivel ők lusták gyereket csinálni, szemben a szapora román fajtával, ezért kellenek a csángók. Szerencsére a gyerekek ennek ellenére továbbra is járnak a délutáni iskolába. Azok a felnőttek, akiket két éve tanít Klézsén, elmondták, amíg meg nem tanulták a magyar nyelv alapjait nem tudták, hogy magyar nyelven beszélnek. A döntés a csángók részéről nem lehet korrekt addig, amíg nem ismerhetik a magyar nyelvet. Döntsék el, hogy ki mond igazat. Amíg nincs lehetőségük, a döntés nem lehet korrekt. Bartha András a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke a csángók közötti közösségépítésről beszélt. (Smaranda Enache kedves fiatal barátjának nevezte és felkérte előadásának megtartására, mint legavatottabbat abban, aki tudja, hogyan történik a csángók közötti önszerveződés.) Nem fontos, hogy kik voltak az őseink, hanem az a fontos, hogy vagyunk páran azok között, akik magyaroknak valljuk magunkat, és magyarul szeretnénk tanulni. A papok sajnos az asszimilációs törekvések kiszolgálói és ezért nehéz a dolgunk. A modem társadalmak közösséghiányosak, a média individualizálta az embereket, nem járnak össze. Ez jellemzővé kezd válni Moldvában is. Esetleg a „guzsalyas” az, ami továbbra is él. A közösségépítés alapvető feladata az, hogy mindenkit meg kell szólitani és a problémák nyilvánossá tételével kell a párbeszédet folytatni. Azonban nem szabad ezt a tevékenységet a közösség ellenében végezni. Az emberek részéről megnyilvánuló Új Hevesi Napló 79
