Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Zúg március
érdeklődő kérdésekre rendre frappáns tömörséggel felelt és versekkel válaszolt. Úgy éreztem, azon a pétervásári estén Utassy mintha legyőzte volna az időt, a filozófiai rosszat, amely mindent kikezd. Mintha eltűntek volna idő és tér korlátái. Áhítatos lelki közösséggé vált a hallgatóság... Hazafelé autózva, a Mátra felett ragyogtak a csillagok, bennem pedig fénylett a találkozó emléke. Ebben az emelkedett, különös lélekállapotban arról meditáltam, hogy a költészet alapfunkciója a kezdetektől máig alig változott: „apoézis első tárgya” ma is: az ember. Bár állítólag a képi látás Babilonnál elveszett, a képgondolkodásból, képlátásból a legtöbbet a költészet őrzött meg. A poézis igei alakja már Homérosznál anyagi, szellemi és lelki javakat előhívó, vagyis a teremtéshez hasonló cselekvést jelent. Általa gazdagszik, többé, szebbé. Talán nemesebbé is válhat az ember. A költő műveivel a földön soha föl nem lelhető, de megsejthető tökéletességről tesz tanúbizonyságot. Eszembe jutott Szabó Lőrinc 1938-as kötetcímadó verse, a Harc az ünnepért: „Magányom szétnéz, szól és szava büntet: / — Ahová én belépek, legyen ünnep (...) vak voltam már és dermedt zűrzavar, / s falba léptem - s ajtót nyitott a fal! / S láttam, történnek még jó csodák, / amikért élni érdemes, tovább / botladozva máson s magamon át, / egyszerre sírva s egyszerre kacagva, / emberi sorsom hálásan fogadva... (...) vak voltam már, hitetlen zűrzavar, / s falba léptem s ajtót nyitott a fal, / s én boldogan botladozom tovább / idegen romokon s magamon át, / s nem félek már, hogy újból elveszítsen: / két kezével tart az Isten, / s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet, / jobbja emel, és fölragyog az ünnep." Pilinszky a költészet csodáját így érezteti velünk: „... olykor belép valaki / és ami van, hirtelenül kitárni, / Elég egy arc látványa, / egy jelenlét, / s a tapéták vér ezni kezdenek. ” Ilyen leckékkel manapság csak a költészet szolgálhat. D felismerjük-e Az Úr érkezésé-t, és el tudjuk-e mondani Adyval a Köszönömöt, vagy Sík Sándorral a Tedeumot, amikor személyes valóságként éljük meg: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / átölelt az Isten. ” Utassy József költészete a csúcsokon a legnagyobbak eszmei és esztétikai hatásával ajándékoz meg bennünket. Őt hallgatva, hiteles ember szavát zárjuk szívünkbe, Verseit olvasva érezzük: költői üzenetei a szíven át valóban az értelemig érnek. A 60 éves költőnek azt kívánjuk, amit Az utolsó szó jogán önmagának és minden olvasójának kívánt: „Maradjatok örökre velem: /Mindenségi /Szabadság! /Szerelem. ” 64 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
