Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Nagy Sándor: Emlékezés az egri várvédő hősökre
éppen itt, az egri vár ma is álló falai között született a világraszóló győzelem. Idén lesz 450 esztendeje annak, hogy Dobó István várkapitány alig kétezres létszámú védősereggel megállította Ali pasa és Ahmed pasa több tízezer főnyi hadseregét. A modem kor háborúit ismerő mai ember talán fel sem tudja mérni, hogy mit jelenthetett az ember ember ellen való harc, amely 40 nap után a török sereg elvonulásával végződött! Amikor tankok, repülők és az emberi találékonysággal kigondolt fegyverek helyett egyetlen puszta karddal vagy dárdával kellett szembenézni a vár bástyáira felkúszó ellenséggel. Csak erős test és még erősebb lélek volt erre képes! Jól tudta ezt a védőtársait hűségre eskető legendás várkapitány, aki felismerte, hogy a vár ereje nem a kövekben, hanem a védők lelkében volt. A hazaszeretet lelki ereje állította meg a hódítókat és mentette meg hosszú időre nemcsak a Felvidéket, hanem Európát is a barbár pusztítástól. Az egri vár ereje az otthonukat védő egyszerű emberek lelkében volt, abban a hűségben, becsületben és szeretetben, amelyből erőt meríthettek a válságos pillanatokban. Ebben a hazaszeretetben már nem volt különbség a parancsoló főtisztek és a török érkezéséről a makiári mezőről hírt hozó egri közvitéz, a sebesült Bakocsai István között. A kardot az erős kéz emelte, de az embert a lélek ereje tartotta meg a várfalakon. A győzelem hírére Tedeumot mondó pápa vajon gondolhatott-e Jakab bíróra, aki fekete gyászruhában, városát sirató könnyes szemmel ajánlotta hűségét és szolgálatát a vár főkapitányának?! Ezt a hűséget és állhatatosságot értették meg a várvédők, amikor később Eger város kék-vörös lobogóját terítették gyászlepelként a harcban elesett egri főbíró holttestére. A győzelem hírére tapsoló és ujjongó Európa vajon megértette-e, hogy mit érezhetett Dobó István, amikor a vár déli bástyáján összefont karokkal állva, rezzenéstelen arccal, de bizonyára háborgó lélekkel szemlélte a Tihamér és Almagyar felől özönlő török sokaságot és a Felnémet felé bezáruló ostromgyürűt 1552. szeptember 9.-én? Hiszen az az egyesült török had érkezett Eger alá, ame' abban az esztendőben elfoglalta már Temesvárt és Szolnokot, az ország két legerősebo várát! Félt-e Dobó István? Eszébe jutott-e vajon, hogy az utolsó pillanatban még menekülhetett volna Felnémet és Szarvaskő felé? A győzelem hírére ujjongó Európa vajon megértette-e, hogy a lélek háborgását lecsendesítő hazaszeretet tartotta a védőket 40 napon keresztül az ostromlott vár lerombolt falai között? így érthetjük meg, hogy az október 14.-i utolsó ostromra ünneplőbe öltöztek a várvédők. Fölöttük templomi zászlók és a várost jelképező zászlók lobogtak. Ezen a napon tette próbára utoljára a történelem a védőket... És szemben velük az irdatlan török sereg, síppal, dobbal, színes kavargásban. A Királyszéke-dombon a két pasa, selyemkaftánban, az övükbe tűzött fegyvereken csillogott a gyémánt berakás. A török zászlók között feltűnt egy hatalmas fekete lobogó. így üzent a török: „Nincs kegyelem! Halálfia minden teremtett lélek a várban!” Gárdonyi Géza látta igy az utolsó ostrom előtt a csatateret. A hűséges krónikás, Tinódi Lantos Sebestyén nyomán az Egri csillagokból tudjuk azt is, hogy az október 14,-i borzalmas ostromra háromnapi halotthordás következett a váron belül és a váron kívül. Csupán a külső vár falai alól nyolcezer halottat vittek el a dervisek és a fegyvertelen aszabok. És bent, a közös sírgödör mellett háromszáz halott fölött énekelte el az Absolve Domine-t a mindvégig hűségesen kitartó Márton pap. Az égből fehér pelyhekben szállingózott első jelentkezése a korai télnek. 62 XII. évfolyam 6. szám—2002. június
