Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: A sátoraljai Kossuth- szobor előtt, Triptichon Kossuth Lajosnak
nem kövülnek beléjük, hanem kihullanak az időből a szétszakadás-okok. így lett Berlin újra egységes város. A bűn és bűnhődés rendje az, hogy a büntetés ideje valamikor lejár. Berlin vagy Újhely volt-e bűnösebb város? Az elsőhöz képest ennek talán még bűne sem volt, jóllehet „bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép”. Igen, de a többi nép mind ezen a szinten bűnhődött és vezekel-e, egykori vétkeiért? Berlin egységes, Újhely nem. Berlinnek bűne volt, Újhelynek végzete. A bűnhődés ideje lejár, a sorscsapásé örökletes lehet. Hol az igazság, szólj az érdekükben, te égi ügyvéd! Tudom, hogy még ez is sok, amit elmondok, tudom, hogy a történelem fogaskerekei szeretnek vért inni. Ki fegyvert fog, fegyver által vész el. De legalább az ál vétek szennye ne legyen rajtunk! Ha a végzet-ostor kívülről sújtott, akkor legalább az önpusztítás démonát lehetne megfékezni itt belül, legalább ott, ahol a törvények szerint jogos otthonunk lehetett volna és lehetne ez a város. Nem akarok ünneprontó lenni, ha erről is beszélek, de előtted, Kossuth Lajos , nem szabad hallgatnom. Egy költeményben mondtam el panaszomat a városomról nagyon szomorú sorokban. A város és a lakói sorsa szerepel abban, nem a magam bánata, és bárcsak képzelgés lenne az, amivel a városomat vádolom, csupán egy sor villanjon elő a keserű szózuhatagból: „Csak gyermekeid nem tudod szeretni”. Ne haragudj, te szoborban megtestesült szellemi nagyság, de a panasznak nincs vége. Városod harakirire készül: elkerülő utat tervez, mely eltipró út is lesz egyben. Nyugaton a „hasonlíthatatlan” szépségű Sátor-hegyek, keleten a történelmi szakadék. Az idegen eddig a Magas-hegyről nem érzékelhette, hogy szétszakított városra tekint, most ott lesz majd előtte az iszonyú tőrdöfés nyoma. Elkerülő út, mely a városon belül, a város területén halad! Kossuth Lajos, a rémálmok kielevenednek: épp a te szeretett városod mutatja majd a későbbi nemzedékeknek, hogy ez lett annak a vége, hogy nem valósult meg a dunai népek konföderációja. Ezt ez a város mindenféleképpen mutatja. Ehhez nem szükséges ez az újabb öncsonkítás. A türelmetlenség iszonyú sokat ártott az emberiségnek keserves évezredek során. Mi élünk a körülményeinkhez képest, elfogadjuk ezt a sorsot. Békét akarunk, békében akarunk élni mindenkivel. A háború emlékei kerüljenek a múzeumba, a fegyvergyárosokkal és - kereskedőkkel együtt! Mi sohase fohászkodunk a fegyverekhez, ha sorsunk jobbrafordulását várjuk. Csak az önpusztítás lidérce tűnne el innen! Kufár, csalárd lények is segítettek abban, hogy az áldott, szorgos kezekből kiessen a munka. Erről nem beszélek? De igen, de igen. Szólnék még sok mindenről, de cingár a hang, több az érzés, mint a szó. Drága Kossuth Lajos, hatezer oldalon a te szavaid zúgnak. Pusztába hullanak. Léleksivatag vesz téged körül? Sokan bírálnak téged, állítólag mindenki ismer, ám túl kevesen olvasnak. Honnan tudom én ezt? Onnan, hogy a csevegővé vált világ képtelen zajában a hangodat sem lehet hallani. Néma szobor lettél. Újabb kolera terjed. Az élet erői ellen idegenből métely, kór szivárog, árad, zúdul. Lázadásról szó sincs. Az elfogadása lett az érdem. A gazdasági felemelkedés feltétele lett, hogy ezeket az elveket, rögeszméket „viszonzásul” el kell fogadni. A már így is roskatag 46 XII. évfolyam 6. szám—2002. június
