Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Vers, hajnali szélben, Feje fölött a pallos árnyéka II
- Rosszul csináljuk. Először Patakra kellett volna mennünk, aztán Czéke várára. De te, István, csak Tarczayval törődtél, csak az a betyár országúti halott járt az eszedben.- Ne zúgolódj, bátyám, ki tudta, hogy Perényi Péter megugrik a mohácsi csatából? Nem volt vele találkozásom.- Egyet tudok - felelte indulatosan Ferenc - én Pálócz várát megszerzem, ha él még valaki a Pálóczyak közül, akivel szót lehet érteni. És élt. Raskay Györgyné, Pálóczy Katalin. Ferenc egyezséget kötött vele, s Katalin átadta neki Pálócz várát. Ferenc rövid időben el is foglalta a Pálóczy várat, meg a hozzá tartozó kis birtokot.- Nem nagy föld ez - mondta édesanyjának - de mégis valami a Pálóczy- örökségből, s már csak azért is meg kellett szerezni, hogy lássák, nem engedjük jussunkat. Ott lesz az én helyem, hátha megtámadja Pálóczot valami gazember. István leginkább Szerednyén tartózkodott, féltette a család kis erősségét, meg Serédytől is távol akart maradni. Ruszkán csak Dobó Domokos úr özvegye maradt, meg a szelíd Domokos és Annácska. És ez maradt a család meleg fészke. Mert hiába volt most már két vár is a Dobó- vagyonban, mégis csak oda tartozott mindegyik, ahol az édesanya szíve dobogott. Kótyavetyéli az ország A mohácsi vész nem 1526-ban kezdődött, és nem is akkor ért véget. Azon a szomorú napon, János fővétele napján, ahogy a keresztény naptárakban állott, csupán a csata zajlott le a mohácsi síkon. A vész már Mátyás halála után mutatta sötét foltjait, s az a harminchat esztendő, amely azóta eltelt, a lejtő meredek vonalát ejti, amelyen egy egész ország rohant végzete felé, s még valamivel több mint másfélszáz esztendő telt el, míg a török kivonulása után elkezdhetett hazát építeni, aki megmaradt, meg aki bevándorolt. A török háborúk utolsó tizenöt évében kétszázezer magyar rabot vittek rabszolgának a konstantinápolyi piacra. Helyüket lassan különböző nemzetiségű emberek foglalták el. Mátyás után két király váltotta egymást a trónon, a beteges Jagelló Ulászló és fia, II. Lajos, a gyermekkirály. Koraszülött volt, anyjának életébe került. Az udvari kirurgusok úgy tudták életben tartani, hogy levágott sertések meleg bőrébe takargatták. Alig volt húsz esztendős, mikor elérte végzete a mohácsi csatából menekülőben. Az óriási Hunyadi birtok, amely alapja volt Mátyás uralkodásának, darabokra hullt; amit nem ajándékozott el a király, azt szétcibálták az új nagybirtokos rend családjai. Kicsik voltak e királyok, csak árnyékuk volt nagy. Ebben az árnyékban csalók, szélhámosok, kalandorok tűntek fel, mint bábok egy hatalmas bábjátékban, amelyeket két kéz mozgat, a Pénz és a Hatalom. El kellett veszíteni a mohácsi ütközetet, mert sokan hiányoztak abból. Hiányoztak a Dózsa György felkölt jobbágyainak karóba húzott ezrei, hiányzott Zápolya János erdélyi vajda negyvenezer főnyi serege. Gyűjthetett volna nagyobb sereget is Zápolya, hiszen csak a Felvidéken másfélmillió hold földje volt, s majdnem annyi a szlovén földön, ahonnan családja származott. Negyvenkét vármegye százhatvanezer jobbágy-portájából több mint tizenkétezer az övé, Szegedtől északra vonulva saját birtokai terülnek el, Debrecen, Tokaj az övé. De még ezzel a sereggel sem ért Mohácsra idejében. Hosszú ideig állt a történelem ítélőszéke előtt, emlékének szegezve a vád: azért késett el, hogy a biztos csatavesztés után ő legyen a király. Igaz, testvére, Zápolya György is odaveszett Mohácsnál, s gyászruhát is öltött érte, de egy gyászruha megér egy királyságot. Új Hevesi Napló 9
