Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - KÖNYVSZEMLE - L. Erdélyi Margit: Mindenki kommunikál
-Q. Offy&wcjfil CC^^iden/oi /c.wnmMmAál (H. Varga Gyula: Kommunikációs ismeretek. Budapest, Hungarovox Kiadó, 2001) „Ha ketten értik egymást, ez nem azt jelenti, hogy az egyik »érti« a másikat, vagyis átlát rajta. ” (Hans-Georg Gadamer) „Az ember közösségi lény. (...) A társakkal való kapcsolattartás az egyénnek létszükséglete...”- kezdi sorait H. Varga Gyula bevezetőjében. A Kommunikációs ismeretek című (tan)könyv olyan szintetizált anyagot tartalmaz, amely mindvégig ragaszkodik a tényhez, hogy a kommunikáció mindig interaktív, s szinte „nem lehet nem kommunikálni”. A megjegyzés sejteti, hogy nem csupán az emberi és nyelvi kommunikációról ad összegező információkat H. Varga, hanem a nem nyelvi és állati kommunikáció kérdéseit is óhatatlanul érinti. Kitűnő ötletről ad számot a nyelvészprofesszor, amikor az elméleti és gyakorlati ismereteket legfőképp az egyetemistáknak szánva a mai (köz)életünk kommunikációs „provokációjára” építi. Mondhatnánk azt is, hogy a kommunikáció felsőfokú és mindennapi követelményei arányos ötvözetben jelennek meg a könyv lapjain, s a leírt tudnivalók tanulásmódszertani szempontból tekintve mindnyájunkra kötelező érvényűek lehetnek. A négy fejezetből álló kiadvány a kommunikáció értelmezésétől és divatjától kezdve az élőszóbeli és írásos kommunikáció kivitelezéséig foglalkozik teoretikus és pragmatikus kérdésekkel. A fejezetcímek a következők: A kommunikáció általános kérdései, A közvetlen (szóbeli) kommunikáció, A közvetett (írásos) kommunikáció, A közlés nyelvi helyessége. Az első fejezet a kommunikáció értelmezésének érzékszervi behatároltságait részletezi, különös tekintettel fülünk, szemünk működésére. A fogalom immanenciájából adódó sajátosságok pedig a jelrendszer által továbbított információhalmazt tartalmazzák. Az Adó - Csatorna - Vevő hármas oda-vissza működésének többféle felfogásáról, ún. modelljéről ad számot a szerző (sémákba rendezve is), melyek tömör és átfogó ismereteket nyújtanak mind a jól mind a kevésbé tájékozott olvasónak. Az állati kommunikáció alfejezet, ha nem tartozik is szorosan a választott téma feldolgozásához, mégis vonzó olvasmány, mivelhogy motiválója lehet az ilyen irányú kutatásnak/tanulásnak. (E sorok íróját mindig lenyűgözi a méhek kifejező táncának leírása.) H. Varga ezután már az emberi kommunikációnál marad, amely nem pusztán „miatt”, hanem „miatt/végett” egyaránt születik és érvényesül. Elsőként a nem nyelvi, illetve nem verbális kommunikáció lehetőségeit sorolja fel, rámutatva a szakirodalomban nem ritkán előforduló zavaros megközelítésekre, ami a „nem verbális kommunikáció” és a „metakommunikáció” fogalmak tisztázását illeti. A további részek a nyelvi kommunikáció szegmentális és szupraszegmentális nyelvi eszközeit vizuálisan, ábrán is elrendezik; tisztázzák a redundancia és entrópia fogalmakat és ezek funkcióját, majd elhatárolják a belső, személyközi, csoportos, nyilvános és tömegkommunikációs szituációtípusokat is. 108 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
