Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - KÖZÉLET - Szabó László: Egy hadifogoly emlékiratai
Az utazásunk kellemes volt. Éjjel érkeztünk Székesfehérvárra. Az idő csípősen hideg. Komáromban légiriadó fogad. Futás le a Duna-partra, majd egy szállodában szádunk meg, ahol egy teljes napot és két éjszakát töltünk. November 2-án délelőtt gyalog indulunk el az Érsekújvár felé vezető úton. Egy német gépkocsi segítségével végre ÉRSEKÚJVÁRON vagyunk. Nem sietünk, csak este megyünk be a laktanyába. A laktanyában rossz fogadtatásban részesülünk. Az ún. új laktanyában, ami szét van bombázva, kapunk elhelyezést, a laktanya a pályaudvarral van szemben. Megszámlálhatatlan mozdony áll a szó szoros értelmében a „feje tetején”, nagy bombázások voltak itt korábban. Másnap szétosztottak bennünket, én az 1/3. lövész-század 4. szak. 1. rajába kapok beosztást. A körletként kijelölt óriási helyiségben nincsenek ágyak, a földre szórt szalmán alszunk, szinte állati színvonalon, semmi komoly dolog nincs, lényeg a „körlet rendben tartása”, lefekvéskor az összehajtogatott zubbony és nadrág „elvágólag” történő elhelyezése a szalma felett, a polcon, illetve a falon. November 10-ét írunk, amikor elkezdődik a kiképzésünk, minden katonai felszerelés nélkül. Mindennap azonos feladat, ugyanazt kell csinálni, „jobbra ét”, „balra át”, „tüzelőállás elfoglalása”. Közvetlen fellebbvalóink - mindenekelőtt egy őrvezetői rangban lévő századímok, aztán két szakaszvezető, egy tizedes, akik ugyanabban a helyiségben velünk együtt aludtak, de ágyon. A kitolások tömkelegét kellett eltűrnünk. Víz nincs a laktanyában, a koszt ehetetlen, szóval ázsiai, illetve balkáni állapotok. A kiképzés folyik tovább, változás annyi, hogy végre a korábban még Csáktornyán kapott Mannlicherek helyett sokkal fejlettebb haditechnikát kapunk, éspedig: fapuskákat, amit korábban még a leventei kiképzések során ismertünk meg. Tiszta szabotázs, amit itt csinálunk. Két ízben kimenőt is kapunk a városba, ami tökéletesen szét van bombázva. V asámaponként szentmisehallgatás. Az öltözetünk szégyellni való, sokan csaknem rongyosan járnak, rossz zubbonyban és bakancsban, lényeg: jól menjen a „tisztelgés”. Volt egy N. nevű alezredes a laktanyában. Rendszeresen egy nagy társzekéren járt be a laktanyába. Kimenő alkalmával senki sem figyelt a közútra, mikor is nem látható helyről óriási ordítással hangzott el a „nem tudsz tisztelegni” kérdés. A kérdés feltevője a pokróccal latakart szalmaülésen közlekedő, a „szakállas” alezredes volt. Egyik századosunk azzal szórakozott, hogy kihallgatás során a kihallgatást kérő zubbonyáról vagy köpenyéről az összes gombot levágta azzal a paranccsal, hogy megadott időn belül felvarrt gombokkal jelentkezzen, stb, stb, sorolhatnám tovább kiképzőink válogatott és általuk Jópofának” tartott cselekedeteit. 1944. december 20-ig folyt az ún. kiképzésünk. Számtalan légiriadó volt, az amerikai vagy angol gépek laktanyánk felett a magasban húztak el bombázandó valamelyik magyar várost, de mi nem vonulhattunk el a laktanya melletti kukoricásba mindaddig, míg sorba nem állt a zászlóalj, század, illetve szakasz. A kincstár tulajdonát képező, de viselésére teljesen alkalmatlan véres alsóruhát feltétlenül cipelni kellett kenyérzsákunkban, a saját tulajdon a körletben maradt. 20-án riadókészültséget rendelnek el. 22-én berakodás marhavagonokba, 23-án az egész ezredünk elindul Németország felé. Az ágyúdörgés már közel hallatszik. Az út szinte elviselhetetlen. Hideg van, ablak nélküli személykocsiba kerülök, nem marhavagonba. Új Hevesi Napló 75
