Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - L. Erdélyi Margit: Tragikumértékek drámában
öldöklésről, az urak kastélyainak porig égetéséről, a zsoldoscsapatok átállásáról. Most már szemtől szembe kerül Vencellel, aki kezdetben fenyegetőzik, majd alkut kínál, de helyzete kilátástalannak tűnik, mert Kolhaas iránta érzett gyűlölete megingathatatlan, hiszen a valós vesztesége, amit Vencel báró okozott nem a felsorolt tárgyak, hanem az, hogy törvényen kívüli embert csináltak belőle, megölték életében az idillt, az illúziót; a harmóniát és reményt. Felháborodva utasítja vissza Vencel alkudozását: „ ... Alkut kínálsz? Egyezkedés közben veszett el mindenem. A törvények tisztelete közben. A felsőbbség dicsérete közben. Alázatos kérelmek és reménykedés közben. Most magam veszem kézbe a törvényt, amelynek vigyáznia kellett volna rám. A jogaimra.” (171.). Kolhaas könyörtelen, felgyújtja a kastélyt és Vencelt is meg akarja ölni, amikor megjelenik Luther Márton, akinek legjobb hívei közé tartozik. A bánat és csalódás miatti elvakultságára, az Istentől való elrugaszkodására, Lisbeth utolsó üzenetére (a „bocsáss meg azoknak, akik ellened vétkeztek”, isteni kívánságra) hivatkozik Luther, hogy eltérítse Kolhaast igazságtevő haragjától. Kolhaas ellenáll, maga is a lutheri mondásra hivatkozik, amely a wormsi birodalmi gyűlésen hangzott el: „itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen, ámen.” (176.) A vitában mégis Luther győz, érvei a halál, az öngyilkosság ellenében, az élet érdekében szólnak; a reményre, a férfibátorságra, az okos cselekvésre szólítja fel hősünket, s felolvastatja a választófejedelem levelét, amelyben arról tudósítja őt, hogy a fő tisztelendő közbenjárására személyesen vizsgálta meg a lócsiszár jogos panaszát, ezért elrendeli perének újratárgyalását s a törvényszegők megbüntetését. A zavartalan ügymenet végett Kolhaas csapata kegyelmet; ő maga szabad utat nyer, ha leteszik a fegyvert s beszolgáltatják a hadizsákmányt: Kolhaas erre pallosát a gerendába vágja, miközben Nagelschmidt fájdalmasan felordít: „Mihály! Becsaptál engem. Elárultál!” (177.) Az ítélethirdetés Drezda piacterén, a lócsiszárt éljenző és a tronkaikat elmarasztaló ujjongó tömeg közepette történik meg. Az ítélet értelmében megállapíttatott, hogy sem a rablás, sem a társadalmi rend felforgatása nem volt a lókereskedő szándéka, csupán saját kicsinyes javainak, igazsága morzsáinak a visszaszerzése, s ezeket ezennel visszaszolgáltatják. Vencel bárót pedig két évi börtönbüntetésre ítélik várúri jogainak túllépése miatt. Kolhaast a váratlan elégtétel és győzelem hallatán boldogság tölti el, miközben a kürtök hangja s az ágyúszó a császár érkezését sejteti a tömeggel, amely elfordul Kolhaastól s a császárt éljenezve eloszlik. Müller további elképesztő szavai végképp tönkreteszik a lócsiszár virágvasárnapját: „ne felejtsd, hogy az ember, miközben az igazságot hajszolja: el is adósodik.” (181.). Vagyis most már Kolhaason a sor a törlesztésben, ha közben elkótyavetyélte is minden vagyonát. Miközben jogaiért harcolt, emberéleteket oltott ki, jogtiprást követett el, ezért a császár aláírásával kötél általi halálra ítéltetik. A tragikusság esztétikailag és etikailag kiérlelt csúcsán tehát bekövetkezik az ember halála. A szenvedélyes igazságkeresés és annak felismerése a Münzer Tamáshoz vezető útban tehát egy fókuszolt drámai időben és szikárra konstruált drámai térben nyer teljes befejezést. A kivégzésen csak az akasztásban érdekeltek vesznek részt, s a bitóra kiégett szemmel bámuló barát, Kari Nagelschmith. A dobpergés, majd az utána beállt csönd árulkodik az Ember haláláról, a harangok azonban a császár tiszteletére szólnak. Mintegy összegezésként mondja ki a dráma: „Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.” (182.). * A tragikusság elemeinek s a katartikus élmény lehetőségeinek drámán belüli teljes feltérképezése egy rövid dolgozatban lehetetlen feladat. Ezért most azokra a jelenségekre Új Hevesi Napló 59
