Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Korzenszky Richárd: Miért nem „szól” Németh László?
őrzése. Tanári habitusát, felelősségtudatát, minőségigényét, oktató és nevelő munkájának eredményességét a személyiség autonómiájában megélt fegyelmezett élet biztosítja. Nagyon érti és szereti hivatását. Az „Óra et labora” és az „...et docete” követelménye a bencés ideál, a PAX jegyében az imádság és a munka jelenti az életté vált eszményt. Hivatásának tartalma: az Isten-és emberszeretet. Legfőbb munkája az Opus Dei, vagyis az istentisztelet. A Regula, a külső és belső rendteremtés kódexe, amely szerint: mindenkinek részt kell venni egymás és mások megszentelésében... a testvérek közösségében ”. Keresztéit címen most jelent meg egy szép kivitelű, magyar és német nyelvű könyv a SZEMIMPEX KIADÓnál, amelyben Udvardi Erzsébet szakrális szépségű festményeihez a textust Korzenszky Richárd irta. A könyvben bemutatott képek az eszterházai (fertődi) Szent Kereszt templomban találhatók.) A költészet és a festészet szakrális művészetét reprezentáló Keresztéit záró sorai: „Sárba tiport életeknek / hajnal támad harmadnapra. / Föltámad majd virradatra. / Élet fakad a világnak, / annak, aki vele járja. ” Természetesen erről Pilinszky Harmadnapon című verse jut eszünkbe: „...Mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszűnhetett dobogni a szive — / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die. ” Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság Elnöke Dr. Korzenszky Richárdnak, a tihanyi Bencés Apátság perjeljének „a hit felelősségével átszőtt oktató-nevelő tevékenységéért, az egyházi iskolák éijraindításának érdekében végzett irányító-szervező, valamint tudományos munkásságáért” a Köztársaság Elnöke Érdemérme kitüntetést adományozta 2002. március 26.-án. tjyíű&wc&riAxAy JQfotc/iáwl Szobámból rálátok a Balatonra. Az elnyúló Tihanyi Félsziget, ahol lakom, megszakítja ezt a látványt. Ha tovább viszem a tekintetemet, jobbra az erdő mögött Sajkod házai húzódnak. Innen nem látni őket. Vékonyka út visz be oda a félsziget peremén. Ott áll — egyre kevesebben tudják - Németh László háza. Hol vagytok, tihanyi nagy szellemek? Illyés Gyula és Borsos Miklós, hogy csak kettőt említsünk még a népes társaságból. Borsos házát még vannak, akik ismerik. De Illyés Gyuláét? S azt a szellemi épületet, az igazán emberszabásút, a lakhatót ki ismeri még? S amikor eláraszt a hírözön, reggel, délben és este, eszembe jutnak az „őrzők”, akik tudtak vigyázni a strázsán. S eszembe jutnak régi irodalom órák, amikor tanítványaimmal megpróbáltuk megközelíteni Németh László írásait. Drámákat olvastunk, regényeket elemeztünk. Másmás művet kapott az osztályban több csoport, és beszámoltak egymásnak, mit jelentett nekik ez a szellemi birkózás. A legemlékezetesebb számomra, amikor az „Irgalom” című regény került sorra (nem feledve az „Iszony” vagy a „Gyász” vagy az „Égető Eszter” mélységeit). A másik emberért élő élet példázata az „Irgaloméban túl minden politikán ma is sürgetően időszerű. Mert valami nagyon furcsa, kisszerű világ az, ami - ha nem vigyázunk - kiépül körülöttünk. 46 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
