Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Tusnády László: A múltak árnya
^líá^vdcly- JQdíx/á Szomorú szemmel néz az árra, mert nem láthat virágkorára, feladata, hogy sírját megássa, a terror éje így alázza. A gödör mélyül, csönd szivárog.- Mért hervad így az ifjúságod, Gyere, szedjünk most szép virágot! A lelked él, győz sir-világot. 2. Ő tudja, egyszer jön az ünnep, fájdalmai akkorra szűnnek. O fáradt, és csak arra gondol, hogy itt mindent a szörnyű rombol. Az megmarad, és huhogása a létünket mindig gyalázza, hogy ne leljünk a ragyogásra, csapás után jussunk csapásra. Ó, mindig kéne tenni, tenni, hogy ne nyeljen el ez a semmi, de a terror vad dinamitja a vég kapuját már kinyitja. 3.- Ki itt maradsz, egyet tehetsz csak: segíts, hogy köztetek maradjak lélekben, míg leng síri éjem, tedd, már gyalázat több ne érjen! Ne nézzenek, mint árulóra, és a hóhérra, mint a jóra! Erőm fogytán, a sírom ásom, ó, fogd, vedd tőlem a lapátom! Erőm elfogy, már „kész a leltár”; jövőm a mélyben, odahalt már. Markold meg ezt a drága földet! Virág voltam, s ezért megöltek. 18 XII. évfolyam 5. szám—2002. május Qy4> wuí/kiÁ ámvya
