Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Feje fölött a pallos árnyéka
- Vékony holdvilág volt, de megösmertem Tarczay Miklós urat, ő ösztökélte a fegyveres népet, vágjátok, üssétek, és mikor urunk kidőlt holtan a kocsiból, azt kiáltotta, mehetsz már panaszra, Budára!- Jaj, szegény uram! - sírt fel Zsófia asszony. - Minek indultál Budára, úgyis csak ahhoz mehettél volna, aki nem orvoslotta volna panaszunkat, jaj, szegény árváim, nincs már apátok! - ölelte őket. Aztán, mint aki eszét vesztette, kiáltozni kezdett:- Verjen meg az Isten, Tarczay Miklós, véredet ontsa, fejedet vegye! Letérdelt a fölre, öklével verte a padlatot.- Légy átkozott te is, odalent a földben, Czékey Márton! Bátyám voltál, de te hoztad fejünkre ezt a veszedelmet. Te szövetkeztél Tarczayval, szerencsejátékra, aki előbb hal meg, annak a birtoka a másiké legyen. Te holtod volt előbb, Vagy téged is Tarczay ölt meg? Verjen az átkom benneteket, föld fölött, föld alatt! Megint a gyermekekhez futott:- Szegény árváim, mi lesz veletek? Ferenc, László, István, Domokos, meg a kicsiny Anna most kezdtek sírni, mikor közéjük roskadt az édesanyjuk. Eddig csak riadoztak, még sohasem látták ilyennek, ilyen rémületesnek, mintha idegen lett volna, mintha más lett volna, de amikor érezték a teste melegét, a karja ölelését, megérezték, hogy így, együtt, most már egyedül vannak. Zokogás és szepegés töltötte meg az udvarház nagy szobáját. Egyszer megszólalt a lovas, aki a tűzhelynél melegedett, kását evett, meleg bort ivott:- Azt mondom én, engedelmével, meneküljön gyermekestől Aboráról kegyelmed, mert úgy gondolom, idejönnek az útonállók. Tarczay úr azt is kiabálta, most már mienk az upori, meg a cékei birtok.- Tudtam! - jajdult fel Czékey Zsófia - Ezért ölték meg, ezért hányták kardra az én jó uramat. Hát csak jöjjenek!- Ne várja be őket, nagyasszony, nincs ezekben emberség, szikra se! Tán még a maguk életét is elveszik.- Hallgass és térj nyugovóra! A legénynek csak illendőségből csúszott ki a száján a jóéjszakát, tudta, hogy itt nem lesz egyhamar jó éjszaka. A gyerekeket lassan elnyomta a sírás, de Sófia asszony ott ült a szabadtüzhely mellett. Nézte, mint oszlanak a semmibe a lángok nyelvei. így van ez az ember életével is. Öt gyerekről kell gondoskodnia, neki magának, ezután. Át kell mennie szülei örökségéből a Dobó-birtokra, Ruszkára vagy Szerednyére. Szerednye jobb, a kis várban megvédheti magát. A ruszkai udvarház kényelmesebb, a ruszkai pap taníthatja a gyermekeket. A gazdasággal majdcsak megbirkózik valahogy, Ferenc nemsokára segíteni tud neki egyben- másban. Derengett a sárga téli hajnal, amikor felérzett. Elővette fekete ruháját a fiókos ládából. Édesanyja, Czékey Jánosné Upor Borbála temetésére varratta. Akkor viselte utoljára. Felköltötte a szolgákat, az udvari népet. A hírhozó legényhez, Bay Gergelyhez fordult:- Te, Gergely, koporsót ácsoltatsz, és egy szekéren elindulsz urunkért. A kocsin fekete lobogó legyen, hogy lássák, miért mégy. Uramat holtában Ruszkára vidd, akkor már én is ott leszek. Ti pedig - mondta a többieknek - fogjatok be, minden holmit rakjatok fel. És menjetek előre Ruszkára. A jószágot is hajtsátok, ne késlekedjetek! Bement a házba. Új Hevesi Napló 11
