Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Petőfi költői indulása II
Érdekes, „A borozó” - egyetlen állata a skorpió - nem hazai teremtmény. Elhagyták a darvak Petőfit? Elhagyták, helyette érkeznek majd hamarosan kutyák, farkasok, lovak, számtalan madár, gólyák, most azonban egyszeri vendégségre költeményébe skorpió érkezik, aztán végleg elmarad. Erénye, hogy a még kicsit álmos, kicsit másodlagos borközi hangulatot feszültté teszi - a skorpió révén marad emlékezetes a vers. Veszedelmes állat, csípése a meleg égövben halálos, Petőfi a veszélyt jelzi általa, már itt sem engedélyezi ásításunkat. Még hangol, de humora már föl-föltámad, saját egészséges életszemléletének gyökérzetéből, de ez egyúttal Csokonai hagyatéka is, melynek örököse Petőfi Sándor. Már itt érinti a nagy víz, a Duna. Később e folyam szerepét átveszi a Tisza, a kis Túr - a Balaton mindvégig hidegen hagyja. Keveset járt arra, álmaiban még kevesebbet. Első verseinek motívuma a bor, halál, vándorlás, hegy, patak, folyam, róna, zene, és édes csókokban a szerelem csírája. Főszereplő növénye a rózsa, mellékszereplői kórók, vadalmák, kalászok. ízlelgeti Petőfi a szavak varázsát, bővül ezen kincsestára is a jégöledbe, vízár, csoroszlya, ködéj, balzsam, lánghullámú bor, védpalást, égő csillag kifejezésekkel. A kétségbarna éjjel Petőfi találmánya, „Mint a barna éjfél szeme pillantása” - ez már Arany János attribútuma, melyet Toldi jellemzésére használ, és óriás folytat óriásokat - Ady nagy barnája: „Omlik már lelkemnek barna gyásza, Nagy fehér fényben jön az Isten, Hogy ellenségim leigázza.” A népi életből vett fordulatok, szólások is elhintődnek soraiban, de olyan rejtett és mély bölcseleti fölismerés is, melyet eddig nem tulajdonitottunk Petőfi erősségének, pedig e soráról Spinoza vagy akár Schopenhauer is rendszert építhetett volna jó idejében: „Mert oly göröngyös, oly kemény az út, Az ember annyi sivatagra jut”. Bizony, bizony, ez filozófia a javából, ugyanúgy, mint ahogy a vadon kifejezés már kezdeményezi Paál Lászlót és Vajda Jánost. íme Petőfi. „Éj leng alá a mély vadonra, S az út majd jobb- majd balra tér.” Veszprém büszke lehet e versre. Petőfi ott irta 1842. novemberében. Az ihlető gyaloglás teremtő magánnyal ajándékozta meg, a friss látványok, a természet zenei hangjainak sokaságával, ürgék iszkoltak előtte, nyulak, fácánok és őzek futosgáltak, s ő tartalékba helyezte valamennyiüket. Ki tudja, melyik kutya, melyik gólya támadt föl későbbi költeményeiben, de mindegyiknek megvolt a maga látvány-előzménye. Élmény, emlék vált belőle, ami verssé varázslódott. E magasztos jelenségek ötvöződtek köznapi dolgokkal - gondűző borocskával, hurkával, kásával, zsírral, ilyen hétfői, szerdai kellékekkel ragyog fel ezen müveiben az ünnep. Sok elágazása van verseinek már ekkor is, előre, hátra, oldalirányban. „A borozó” alakja nem először bukkan fel Petőfi Pápán írt versében, Velázquez, Claesz témája volt, boros felköszöntőt olvashatunk Shakespeare-nél, később Rippl-Rónai József egyik főműve az „Apám Piacsek bácsival” - borozgatnak, Hollósy Simon képén is. Vörösmarty „Fóti dal”-a is e körbe tartozik, Erkel Ferenc Bánk bánjának híres bordala nemkülönben. A „Két 70 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
