Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Káló Béla: A mesebeli három kívánság, Olvasás közben, Széljegyzet egy vershez
transzcendenciát. Az a jó mű, amelyik elhiteti velem, hogy az adott pillanatban a világ legfontosabb dolga az, amit éppen olvasok. A jó vers mindig megajándékoz valami ismerttel. Néha fontos a szöveg hangzása, az akusztika, fontos a formai megoldás, máskor viszont kevésbé. Fontosnak érzem a formát például Poe Holló című versében, egyértelműen esztétikumképző elem a bonyolult zenei forma Weöres számos verséhez hasonlóan. De ez csupán egy rétege - éspedig felszíni rétege - a versnek, mert írhatunk mi Holló-formájú verset - íródott egyébként számos ilyen -, aligha éri el a Poe-vers szintjét. Mert mégsem csupán a forma, nemcsak a verszene, nemcsak a hangzás, nemcsak a szép forma számít. Érdeklődve és élvezettel szoktam olvasni a verselemzéseket, amikor hozzáértő emberek analizálják nagy empátiával a remekművek titkát. Ami könyvnyi, könyvtárnyi fejtegetés után is titok marad. A remekmű titkok titka. Ha tudnám, mi a titok, csakis remekműveket írnék. Az előző kérdéshez visszakanyarodva, lehet-e hatni az olvasóra előre eltervelt módon? (Példa: Poe Holló c. verse) Tehát megtervezhető-e a vers mondjuk? Ha igen, mondjál saját példát egy ilyen versépítkezésre. Egyszer lehet, máskor nem. Vannak olyan verseim, amelyeket előre megtervezek, jegyzeteket készítek, elgondolom a formát. Persze a vers nyersanyaga már megvan bennem, ott munkál valahol mélyen, mint a láva, mielőtt a tűzhányó kiköpi. A megtervezett vers, ha sikerül, a természetesség erejével hat, a spontán született vers meg lehet, hogy mesterkéltnek fog tűnni. Hogy melyik hat az olvasóra, azt Homérosz, Dante, Goethe se tudná megmondani. Kinek a pap, kinek a papné. Kinek Ady Endre, kinek Szabolcska Mihály. Megtervezett versem volt például a disztichonos formában megírt Cigánylány c. erotikus vers, amely a szakmabeliek és az olvasók figyelmét is fölkeltette. A forma tette, vagy az erotika, nem tudom. Jó vers vagy csupán tetszetős? Milyen lenne egy általad szerkesztett folyóirat? Mik és kik lennének benne? Természetesen jó lenne, az olvasók érdeklődésére számot tartó. Színvonalas és igényes. De hát minden folyóirat ilyen igénnyel készül. Az enyémben szerepelne Parti Nagy Lajos, Esterházy, Rakovszky, Tandori, Kányádi és Faludy, a helyiek közül Ficsku, Vass, Zemlényi. Biztosan mások is helyet kapnának verssel, szépprózával, esszével. Erős kritikai rovatot hoznék létre. Talán ez a legfontosabb feladata egy folyóiratnak, áttekintést adni könyvek tükrében a jelenkor irodalmáról, szellemi állapotáról. Tisztában vagyok vele, hogy csupa remek írásból még nem lesz jó folyóirat, meg kell találni a cérnát, amire az írásokat föl lehet fűzni. A paprikakoszorú titka sem csupán a paprikákban áll, tudjuk Örkénytől. Az én folyóiratom bizonyára hasonlítana kicsit a legendás Nyugatra, amely bizony a klasszikusokon kívül szép számmal közölt dilettánsoktól is. Hiszen a szerkesztő, még ha egy Osváth is, ember, tévedhet. Értékesnek ítél egy müvet, amelyről később kiderül, hogy nem az. Ennek a kockázata mindig fennáll. Legjobban biztosan a Holmira hajazna, én ezt a folyóiratot vélem a legjobbnak, nem csupán azért, mert időnként remekműveket olvashatok benne, hanem mert nagyon el van találva. Jól funkcionál a cérna. Egyébiránt sohasem vágytam szerkesztői babérokra. Egyszer rá akartak venni, hogy vállaljam el - Jenei távozása után - a Holnap főszerkesztői posztját. Nemet mondtam. Amit általában nem mondhatok el, ebben az esetben mondom: bölcs döntés volt. Most a napokban megint megújult az „új” Új Holnap. Ficsku leköszönt, más ült a főszerkesztői székbe. Olyan vajúdó asszony, a mi mindig meg-megújuló folyóiratunk, aki önmagát akarja megszülni. A magzatvize már sokszor elment. Új Hevesi Napló 55
