Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Káló Béla: A mesebeli három kívánság, Olvasás közben, Széljegyzet egy vershez
A líra talán gazdagabb, mint a próza. Korunk két legsikeresebb, legnépszerűbb költője Faludy György és Kányádi Sándor. Kár, hogy a külföld még nem fedezte fel őket. A tradicionálisnak mondható lírát művelik mind a ketten, a líra forradalmasítása távol áll tőlük. Ezt inkább Tandori, Parti Nagy és Kukorelly tette meg. Az előttük járók közül Weörest és Pilinszkyt tartom a legnagyobbnak, egykor rajongtam Nagy Lászlóért, de mára kicsit megkopott bennem. Talán túl patetikus, édeskésnek tűnik így utólag. De költői nagyságát nem vitatom. Tandori nagyon felhígult az utóbbi időben, közelében sem jár a pályanyitó, Töredék Hamletnek c. kötetének. Az remekmű volt. Kéne egy szigorú, hiteles kritikus, aki időben figyelmeztetné őt, ami elmulasztódott például Juhász Ferenc esetében is. Orbán Ottó ironikus, nyers realizmusa korunk szorongó emberének életérzését fejezi ki hitelesen, úgy gondolom, maradandó költészet az övé. Szeretem Rakovszky Zsuzsa verseit, a fiatalabbak közül Tóth Krisztina, Kemény István, Térey János lehet a 21. sz. klasszikus, közülük Tóth Krisztina költészete áll hozzám a legközelebb. Jósolni persze lehet, de aligha érdemes. Ki gondolta volna Váci Mihály és Nagy László sikereinek idején, hogy néhány éve vagy évtized múltán ezek a költők poétikailag is halottak lesznek? Ki gondolta volna, hogy Illyés Gyula szinte teljesen kiiktatódik a magyar szellemi életből? Az elmúlt mintegy fél évszázad néhány állócsillagot ragyogtatott fel: Weöres, Pilinszky, Örkény, Ottlik, talán Kormos és Márai. Ha jól belegondol az ember, szomorúan látja, milyen sok érték megy veszendőbe. Nevek jutnak eszembe, méltatlanul elfelejtett nevek: Vas István, Kálnoky László, Sarkadi Imre, Ratkó József, Jékely Zoltán, Zelk Zoltán, és még sorolhatnám. Ha jól érzékelem, a velem egyívású és túlságosan korán eltávozott Baka István csillaga éppen feljövőben van. Ez örömmel tölt el, mert úgy gondolom, nemzedékünk legjobbja volt, utolsó éveiben klasszikussá érett költészete, nagy verseket hozott ki belőle a szenvedés. Szeretnéd-e újrakezdeni az életet? Erre az egyszerűnek látszó kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni. Ha már egyszer megélt életem tudatában tehetném, akkor a szép korszakokat szeretném újraélni, a többit nem. Ha előző életem tudata nem lenne meg bennem, akkor maga a kérdés értelmezhetetlen. Nem mondom, szívesen lennék újra gyermek, de hogy az egész életet újraélni? Hát nem tudom. Az élet szépségét, izgalmát egyszerisége adja. Ha kifognád a mesebeli aranyhalat, mit kérnél tőle? Erről az a mese jut eszembe, amelyben a szegény ember a harmadik kívánság után jut el oda, ahol addig is volt. Hát így kell nézni a mesebeli három kívánságokat. Azt hiszem, elsőre én azt kívánnám az aranyhaltól, hogy minden további kívánságomat teljesítse. Ez egy kérés, ugye? Egészséget, boldogságot kívánnék a szeretteimnek. Ez is egy kívánság, igaz? De ha már nekem ez ingyen van, miért legyek kicsinyes, egészséget, boldogságot kívánnék mindenkinek, boldognak, boldogtalannak. Anyagi javakat nem kérnék, mert ha boldog lennék, akkor volna annyi, amennyi kell, azt a boldogság biztosan tudja, hogy mennyi kell, ha én nem is. Vajon Dárius boldogabb volt-e fényűző palotáiban, mint Diogenész a hordójában? A három közül az egyik kívánságom az volna, hogy remekműveket írjak, és azokat el is olvassák az emberek. Az utolsó kívánságom ez volna, kedves aranyhalacska, eridj a fenébe! Ha olyan mindenható vagy, miért akadtál horogra?! Hol állítanád meg az időt? Valószínűleg tizennyolc éves koromnál, de lehet, hogy kisgyerekkoromnál. Nyilván életem szebb korszakainak egyikénél, de hogy melyiknél, abban elég bizonytalan Új Hevesi Napló 51
