Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - Az idő sodrában
$7z idő sodrában Minden évkezdet egy újabb ígéret a sok hiábavaló fogadkozással szemben. Mikor elmúlik valami, vele együtt múlik el mindaz a rossz, amit szeretnénk magunk mögött hagyni. Ha vagyunk elég bátrak, mindig van és lesz módunk változtatni a számunkra elfogadhatatlannak tartott dolgokon. Az emberélet csodája abban áll, hogy bármely pontján megváltoztatható, új irányba fordítható és másként élhető. Aki a változásnak ellenáll, az szembeszegül az élet rendjével, melynek ősi szimbóluma a folyóvíz, a le-fel mozgó, hullámzó vonal, mely az élet vizét, azaz annak folyamát jelképezi. Életünkkel mindig valami újat és másat hozunk a látszólag szürke embertömeg történetébe. A szürkeség persze csupán látszat, mélyében annyi szín és forma játszik, s ez maga az élet sokszínűsége, végtelen variációk sora, szín- és génkombinációk, fények és árnyak, gyönyörű életünnep. Ugyanakkor nyomunkban jár a háború lidérce is. Minden korban, minden földön. Ám ha megkérdezzük, ki miatt van ez így, mindig könnyű megtalálni az okot, s gyakorta nehéz fellelni magukat a tetteseket, a gonosztevő háborútervezőket, akik orvul, a megkérdezésünk nélkül döntik el, melyik lesz a következő ország, ahol aljas játékaikat eljátszhatják. Igen, számukra mindez csupán játék, ólomkatonásdi, számítógépes animáció, s mivel jól védett állomáshelyeiken szinte sosem találkoznak magával a háború valóságával, soha nem döbbennek meg tetteik következményein. Korunk gyermeke, a homo immorális egyre kergébben nyomogatja a gombokat „felpörgött” gépén. Vajon tényleg komolyan hiheti, hogy bunkere menedéket nyújthat számára egy általa kirobbantott atomháború esetén? Valóban azt hiszi, hogy a megtámadottak nem fognak kegyetlen bosszút állni rajta és szerettein? Nem tudni, az ilyen emberszabású szeret-e egyáltalán valakit. Minden gesztusa arra vall, hogy teljességgel érzéketlen mindennemű lelki finomságra, gyöngédségre, szeretetre, egyáltalán emberi érzésekre. Akkor miért irányíthat mégis ő? Mert évezredek hosszú során mindig egy célja volt: a hatalom megszerzése és magánál tartása bánni áron. Ennek érdekében bárkit letarolt. Mára már olyan mértékig elfajult, hogy senkit nem tisztel. Még azokat sem, akiknek az életét köszönheti. Az emberiség viszont új életminőségre vágyik, és ezt a legérthetőbb jelképekben megfogalmazta, amikor az új évezredet köszöntötte 2000. január 1-jén a világ minden táján. Bár a számítógépes okoskodás megosztotta a világ közvéleményét, mikor is kell elkezdeni az ünneplést, a világ népei szinte ösztönösen, egy elemi ujjongásbán, örömünnepben fejezték ki, mit is gondolnak minderről. Örömtüzek gyúltak mindenütt, a legtöbb tűzijáték azon az éjszakán ragyogott a Kék Bolygó egén. A tánc, a zene, a mindenki által beszélt nemzetközi nyelv összhangról beszélt. Arról, hogy jó embernek lenni, s hogy életérzésünket nem a háború, az egymás ellen fenekedés nyelvén fogalmazzuk meg. Az megmarad a maroknyi csapatnak, mely minden földi háborút jó előre, mérnöki pontossággal megtervez. A mi feladatunk, hogy arra a Belső Hangra figyelve, mely életünknek mindenkori legjobb tanácsadója, helyes irányba induljunk tovább. Ne a már minden korban önmagát ismétlő harag és gyűlölet irányába, hanem a szeretet szelíd erejétől vezetve, és az által megtartva. Igaz, a csatazajt és a harciaskodókat előbb el kell hallgattatnia valakinek. Ha senki nem venne fegyvert, viszonylag gyorsan feleszmélnének a világ nagy kalmárai, a fegyvergyárosok is. M. M. Új Hevesi Napló 3
