Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Káló Béla: A mesebeli három kívánság, Olvasás közben, Széljegyzet egy vershez
a káposztás tésztát sem szerettem, ha az volt ebédre, nekem édesanyám grízes tésztát készített. Gyerekkori kedvencemet, a mákos tésztát most nem kívánom, ellenben a túrós csuszát, amit százféleképp el leget készíteni, igen kedvelem. És még sorolhatnám, vadat, halat s mi jó falat... nyáron, ha Tapolcára megyünk, vagy Lillafüredre a gyerekekkel, sose maradhat el a lángos. Kamaszkorom óta szeretem, nem tudom, van-e ember a világon, aki több lángost megevett volna, mint én. Egy időben minden reggel lángos volt a reggelim, sokszor a tízóraim is, mégsem untam rá. És akkor még egy szót sem ejtettem a kolbászról. A füstölt házikolbászról! Egy szál kolbásszal a világ végére el lehetett volna csalogatni engem. Most már nem szeretem annyira, most már nem adnám el érte az üdvösségemet. Azelőtt szüleim minden évben vágtak disznót, kaptunk tőlük kolbászt, sódart, szalonnát, tepertőt, ilyesmit sohasem vettünk boltból. Italok közül a sört és a száraz vörösbort szeretem leginkább. Meg az édes fehér pezsgőt. Valamikor szerettem a kevertet, ha a cimboráimmal beültünk a szögligeti kocsmába, mindig kevertet ittunk, meg sört. Később rákaptam a rumra. Volt vodkás időszakom is, híve voltam szent Hubertusnak, volt időszak, amikor beültem a kocsmába és megittam - elnyalogattam - egy fél unicumot vagy hubertust, meg egy üveg sört, és fejben megírtam a napi penzumomat, egy másfél flekkes jegyzetet, tárcát, amit otthon már csak papírra kellett vetni. Szerettem valaha a kisüsti pálinkát, a jóféle szögligeti szilvóriumot. Szögligeten príma pálinkát főznek, szegény Kalász Laci is oda vitte a cefréjét kifőzetni. Amikor beteg lettem, elhagytam a pálinkát, tizenkét éve egy kortyot sem ittam. Borból főleg a vörös száraz a kedvenc, Egri bikavér, Soproni kékfrankos, meg az édesapám savanykás parasztbora, de szeretem a Debrői hárslevelűt és a tokaji száraz fehérborokat is. A Badacsonyi szürkebarát is kedvemre való. Sokféle jó bor van, és sajnos még több, répaföldön szüretelt, vegyileg előállított agytompító. Szegény Noé, biztosan forog a sírjában. A sört is nagyon szeretem, áldom Gambrinus nevét. Van egy barátom, aki azt szokta kérdezni, hova tud menni beléd ennyi sör? A sör az szomjoltó. A bor? A borra a léleknek legalább annyira szüksége van, mint a testnek. A bor igazi élvezetéhez lélek kell. A sör pogány, a testé. Van-e Miskolcnak irodalma? Ez utalás volna a néhány évvel ezelőtti, nagy visszhangot kiváltott Porkoláb-cikkre, amely az Új Holnapban jelent meg. Már hogyne volna, ha vannak Miskolcon élő írók és költők, tudjuk, hogy vannak. És van elég régóta irodalmi folyóirat, sőt létezik a Felsőmagyarország Könyvkiadó is, vannak személyek és műhelyek, van tehát miskolci irodalom, még ha nem is olyan nagy múltú, vagy fontos eleme a magyar irodalomnak, mint mondjuk a debreceni, szegedi vagy éppen a kassai. Sokszor nem azért szorult háttérbe, vált szinte láthatatlanná, mert nem születtek értékek, hanem azért, mert hiányzott az értékeket számbavevő buzgalom. Miskolc irodalmát illetően, csak a személyes tapasztalataimra hagyatkozva mondom, a hatvanas évek elején megszületett Napjaink összefogta a helyi tehetségeket, ugyanakkor közölte a másutt élő alkotók kvalitásos müveit. A helyiek közül többen jutottak nagyobb nyilvánossághoz, országos hírnévhez is azáltal, hogy állami kiadónál jelentek meg könyveik, igaz, közülük mára kevesen maradtak nevek. A Napjaink volt az otthona, szárnyra bocsátó fészke Kalász Lászlónak, Bihari Sándornak, Bari Károlynak, hogy csak a ma is ismertlirikusokat említsem. A lap versrovatának vezetője volt Serfőző Simon, a kitűnő fiatal költő. Új Hevesi Napló 49
