Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Mikor a hegyen
JQe//ceá cQ&Á-./ós a /tegyen . . . Mikor a hegyen már a tavasz: fehér kökény virág lobban, s széljáték szétviszi friss öröm bánatát. Ébreszt a kék, ébreszt a zöld. Dörmög a föld, s meleg. Járják az erdőt önmaguk kereső emberek. Mikor a hegyen már a nyár: az illatujj hegyén bogár megül, elszáll, s forog a fénykerék-remény. Egy-egy madár, ha felkiált: az illatujj remeg. Járják az erdőt volt-nyaruk kereső emberek. Mikor a hegyen már az ősz: a színek ünnepén megyek, hol úgy voltam Veled, hogy sohsem voltam én. Sárgába és vörösbe hull a táj, a hegytető, s dobban a szív, sóhajt a szív: gyönyörű temető! Száz szolga-árnyék meghajol. Az égen görbe hát, s érzed kifosztott alkonyok elkésett bánatát. Mikor a hegyen már a tél: nincs más ott, csak magam, s a csend, a kő, törzs, ág, avar, - mind, minek álma van. Az álom velük összeköt. Hógyöngyöt sír a fény, s volt-ösvény átfut, múltba fut a szívem közepén. 26 XII. évfolyam 4. szám—2002. április
