Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Duma-István András: Eger vár ez az ár19 Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLVI
BüUUaljai ösvényeken XLVI. Hat órakor találkoznak. Ugyanoda iratkoztak be mindketten, ahol tegnapelőtt vadásztak.- Tegnap este hallottad-e azt a lövést Szúcs irányából? Én úgy gondolom, hogy a Hagymásból jött - szól Gáspár.- Pedig oda be sem írt senki. Itt van a kezemben a beírókönyv. Nézd meg magad is! Senki - mutatja barátjának Pista a vaskos könyvet.- Orvvadászok lövöldöznek ott rendszeresen. Még a hegy túloldaláról is átjönnek. Tavaly is találtunk dögön ott szarvast, annak sem volt gazdája. Meglőtte, de már nem volt mersze vagy lehetősége megkeresni. Bolond betyár világ ez, komám! - legyint lemondóan Gáspár.- Ott mindig is voltak betyárok - veszi át a szót Pista. Vidróczky Marci, a híres betyár is sokat tartózkodott itt. Bekölce fölött a Csónakutjai részen volt a Betyárfa-tisztás.- Állt ott régen egy olyan öreg, korhadt törzsű tölgyfa, hogy az átmérője nagyobb volt, mint két méter. Abban állítólag sokszor elbújt az őt üldöző pandúrok elől ez a Vidróczky, meg a rablott pénzeket is ott rejtették el. Itt, a hagymási részen pedig a környék szegényeinek rendezett nagy dínomdánom lakomákat az erdő kellős-közepén, az egri papoktól ellopott kincsek árából. Még mindig mesélnek róla olyanokat is, hogy a sokgyerekes, nincstelen szegényeknek élő disznót is ajándékozott.- Mekkora erdők lehettek itt abban az időben! És micsoda vadállomány! Hemzsegett a sok szarvas meg a disznó! - ábrándozott a régi időkről Pista, miközben végzett a beírással.- Na, de lássuk a jelent, a mai esténket barátom, mert ma komoly történéseknek nézünk elébe. Megnyomoztam a területet, úgy, ahogy üzented a párodtól, és híreim vannak. Visszajöttek a süldők, és csak neked említem meg, de láttam az elriasztott nagy disznónak is a lábnyomát.- No! És hol? - veti oda kurtán Gáspár.- A kukoricában. Éjszaka járt benne, de most nem ott jött, ahol a múltkor. Én már azt is kifundáltam, hogy hol lehetne nyakon ragadni. Ha nincs ellene kifogásod, én is odaülnék. Ha már egyszer a sors elém hozta, hátha megteszi még egyszer. Te meg a süldőket lövöd majd, ha megérkeznek. Már az autóban ültek, amikor Gáspár megszólalt: A Hagymásról és a rengeteg vadról jut eszembe, hogy sok évvel ezelőtt egy alaklommal négy szarvast lőttem ott. Január volt, annak is a vége felé, amikor az akkori vadászmester szólt nekünk, hogy nagyon el vagyunk maradva a kilövési tervvel, különösen a szarvassal. Kora délután bandukoltam felfelé, de még itt az alján, a dombok alatt. Szépen sütött a nap, a hátamat kellemesen melegítette. Most legalábbis így emlékszem, ahogy visszagondolok. Azt biztos, hogy amikor felértem az egyik dombra, óvatosan belestem mögé, hát ott melegedett, sütkérezett egy ji agy rudli szarvas. Voltak vagy tizenöten vagy húszán. Megcéloztam egy tehenet, a puska elcsattant, a tehén ott is maradt. Ekkor felugrott a rudli, én ismétlek nagy hirtelen, s ahogy nyargalnak felfele, meglőttem egy másikat is, az is összerogyott. A többi eközben túlért a szélen, és eltűnt a következő völgyben. Szaladok én is fel a tetőre, közben két töltényt benyomok a puskába. A megrémült szarvascsapat lent 20 X XII. évfolyam 4. szám—2002. április
