Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - Az idő sodrában
$?2 idő sodrában Miközben készül a nagy természet-ünnep, a minden évben visszatérő, lázas készülődésben az ország népe is. Kérdéseire keres választ, mert hiszen szükséges, hogy ezekre a létfontosságú kérdésekre választ kapjon. Kérdések visszhangzanak a közember és a hivatalt viselők lelkében egyaránt, melyeknek lényege: miről szólt az elmúlt négy év? Aki tevékeny emberként éli életét, az nem ér rá sokat töprengeni, vajon népszerü-e vagy sem. Ám vannak az örök huhogok, a főállású áskálódok, akiknek semmilyen eredmény nem elég kiváló, és akiknek számára a realitásoknál is sokkal nagyobb jelentőséggel bír mindaz, amit szeretnének beleszuggerálni másokba, azaz: tulajdon hitviláguk, képzeletük speciális szüleményei. Nehéz elgondolni, mivé lennének, ha egyszer elfogyna a kritizálnivaló szükebb környezetükből... Húsvétra készülődünk, a kereszténység nagy örömünnepére, melyet megelőzően végigjárjuk lélekben a Golgotát, Krisztus keresztútját, vagyis mélyre kell szállnunk, hogy aztán megérjük a boldog felemelkedés pillanatát. Jóllehet az Istenfiú szenvedni tanítja mindazokat, akik követni kívánják őt, mégis sok-sok örömteli pillanatból is állnak azok az építőkövek, melyek a passió útját borítják. Az öröm és a bánat útján a lélek nemesedik, földi pályáját megszokva feladatához idomul az ember. Magyarország most sikertörténetének fejezetét írja. Komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának az elmúlt négy év alatt, akárcsak korábbi története során már annyiszor. Jelentős fejlődésnek indult, melynek során látványos eredményeket produkál. Egységes egészként, valódi, sikeres nemzetként létezik ismét, és ennek egy oka van: nem hisz többé az ijesztgetőknek, az önnön lelki nyomorukat másokra árasztóknak. Tud valamit, amit nem lehet elvenni tőle. Ennek a tudásnak a neve: egység, mely egyúttal a kétségek végét, megszűntét is jelenti. A fejlődés kerékkötői, akik a rombolásra tették fel életüket, most roppant idegesek. Félnek valamitől, aminek törvényszerűen be kell következnie. Nemcsak az „Isten nem ver bottal” igazsága miatt, hanem mert ki-ki korábbi vetése szerint arathat. A jók jutalma a jó, a rosszaké, eltévelyedetteké a rossz. Mindkét fél rászolgált fizetségére, ám számvetést csupán azok tesznek magukban, akik ezt nem félnek megtenni, azaz nem a gonoszság élteti őket. Még mindig vannak, akik azon drukkolnak, hátha a tavalyi árvizek megismétlődnek, a frissen épült házak romba dőlnek, és riválisaik újabb gondokkal kényszerülnek szembenézni. Nos, a Gondviselés láthatóan egészen másat gondol efelől. Gyönyörű tavasz van, és nemzeti ünnepünket egy ragyogó égi mosoly kísérte. Az élet pedig nem a lélekben elfuseráltak torz szándékairól szól. Az árvizek nem rendelésre jönnek, választások idejére, politikai célok alátámasztására. A húsvéti harangok nem a gonosz győzelmét hirdetik, hanem a feltámadást. Magyarország hosszú álmából ébred. Ismét tudja, hogy a dolgok rajta múlnak. Azon, ahogyan megtervezi és megvalósítja jövőjét. Olyan jövőt, melyben ismét példa gyanánt szolgálhat a környező országok népeinek. Az elmúlt négy év ugyanis arról is szólt, hogy nem a talpnyalás fordítja jóra egy nép sorsát, hanem az autonóm, büszke személyiségek vezette ország, melyben az egyén boldogulása nem elérhetetlen vágyálom többé. Ez a tavasz többet is hoz ennél. Vidámságot és felismerést, de a gonosz bukását is. Mert ahol ismét helyreáll a rend, ott ennek törvényszerűen így kell lennie. Talán a rend szüli önmagát, de az is lehet, hogy a teremtett rend képes az értékek őrzésére is. Rend és béke egymás testvérei. Tudás és fejlődés úgyszintén. Miért kellene akkor tudatlanságban élnünk...? Új Hevesi Napló 3-X
