Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Vass Antal akvarelljei, Pesti tárlatok
személyben. Olyan építész, aki hallatlan munkabírással rendelkezett, sokféle feladatot oldott meg, ezért kapta az Ybl-díjat. 1985-ben már nyugállományban rendkívüli dolog történt az életében, rejtett képességei és döntése alapján. Akvarelleket festett. Közel kétszáz müvet. A lapok különleges értéke abban rejlik, hogy egyrészt hallatlanul frissek, egészséges életszemléletet tükröznek, miközben a műfaj líraiságát nem feledve e képek racionális szigorral szerkesztettek - így idézi nemcsak a házak, hanem a fák, a dombok architektúráját. Nyoma sincs semmi dekadenciának, semmi halálfélelemnek, csak derűnek, méltóságnak, pedig mindössze három év adatott számára, hogy magas színvonalon fessen, 1988-ban bekövetkezett életbúcsújáig. Mesterműve „Köd a város szélén” oly érték, hogy méltó helye a Magyar Nemzeti Galéria. Nádasa a tó kozmikus békét árasztó szépségét sugározza, „Almás csendélet”-e az élet megállíthatatlan bőségét, a fák közé rejtőző templom és a „Három székely” az élet legyőzhetetlen meghittségét. „Vízparti táj”-a a zöld és szürke árnyalatokra szűkített fegyelmével kelt nyugalmat és méltóságot, tulipánjai és napraforgói erőt, bizalmat építenek bennünk. Olyan érzékeny érzékiség hatja át felületeit, hogy a nyitott templomkapuba igyekvő falusiak láttán szinte halljuk a harangszót és a hazatérő „Bivalyok” barnásfekete árnyalatokban rejtőző lassú mozdulata az értelmes létezés nyomjelét ábrázolja, értelmezi. Vass Antal akvarellsorozata komoly tett, egy építész-festő pompás üzenete. Ehhez tömődik több egyedi fogalmazású ikonképe, melyek nem másolatok, hanem képzeletének szülöttei, s arc poeticája, melyet Le Corbusier nyomán hangoztatott, de már nem valósíthatott meg. Egy olyan vágóhidat, mely az állatok golgotája, ahová rámpán lépkednek, s a sújtás után a mesterséges dombról lecsúsznak humánus szolgálattá. Szinte bocsánatot kér az ember, hogy megölte őket. Vass Antal ars poeticája nem készült el - a harmadik évezred új építészére maradt e műalkotás tervezése. taw/atcdc A Pfister Galéria jelentős eseménye a 2002. január 31.-ig látható kiállítás, mely Jánosi Katalin és ifj. Benedek Jenő müveiből válogatott. A művészházaspár mögött több évtized közös alkotó tevékenysége sorakozik, megfontolt és rajzi igényességgel megálmodott, kidolgozott festményekkel. Azonos bennük az álmok és a valóság tisztelete, ez a forrásvidékük. Jánosi Katalint mély érzések jellemzik - aktjaiban a tiszta érzékiség és a szemérem találkozik, ez hatja át Zsuzsanna és a vének kompozícióját is az ismert bibliai ösvényen és Tintoretto remekművén igazítva a saját fölismerései alapján. Ez abban mutatkozik meg, hogy megérti a vének ámulatát a szépség előtt, és megbocsátja vétküket, ha egyáltalán a leselkedés annak minősül. Csendéletei és figurákkal benépesült tájai és érzelmeket jelölnek, belső tisztaságot. Nagy Imre unokájaként Snagowban is hosszú időszakot töltött el, hiszen akkor volt ,, .,. , ... Jánosi Katalin: Muzeum (100x70 cm olaj, farost) Új Hevesi Napló 103
