Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 3. szám - KÖZÉLET - Szirmay László: Vopicka, Balkán és a Trianon

árnyékában. A legjelesebb ezek között Pulszky Ferenc, aki még a fegyverletétel előtt Angliába jutott, ott befolyásos barátokra tett szert, és Kossuth legfőbb támasza lett. Kossuth először Törökországba menekült, de az országot válságos helyzetbe sodorta, mivel Ausztrria és Oroszország háború fenyegetésével kiadatásukat követelte, és onnan csak csellel, angol segítséggel tudott kiszabadulni. Ausztria még bérelt ügynököket is küldött Kossuth elhurcolására. Pulszky, ügyvéd lévén jogilag elemezte és publikálta Magyarország viszonyát a Habsburg-dinasztiához. Jellemzően fejezte ezt ki Rudolt (1516- 1608): „Fariam Hungáriám prius mendicam, dein germanam, postea catholicam” (Magyarországot először koldussá, majd németté, végül katolikussá tesszük). Ennek értelmében a rákövetkező uralkodók Magyarországot gyarmati, Kossuth Lajos legjobb esetben félgyarmati állapotban tartották, kihasználva gazdaságát és a háborút szolgáló embertartalékát a kimerülésig. Ámbár Magyarországnak volt alkotmánya, ezt semmibe vették, még az 1815-i bécsi Kongresszus sem mutatott semmiféle alkotmányos intézkedést a különböző fajú és vallású népek kormányzására. Az elv: „divide et impera” (oszd meg és uralkodj) megmaradt, ami az abszolutizmus alkonyán csak a bukáshoz vezethetett. Pulszky és Kossuth sikeres propagandájára jellemző Palmerston angol miniszterelnök levele viscount Ponsobyhoz a 48-asok kivégzése, bebörtönzése, nők megkorbácsolása és egyéb kegyetlenségeket illetőleg: „But the indignation of Europe would rise up in judgement against such a barbarous imitation of the policy of the middle ages.” (Európa elítélné a középkornak ezt a barbár utánzását.) Az emigráció leghatásosabban Olaszország felszabadításában tevékenykedett, amiben Kossuthnak és Pulszkynak oroszlánrésze volt. Felhívást intéztek az osztrák seregben harcoló magyar tisztekhez és katonákhoz, hogy álljanak át az olasz-francia oldalra. Klapka ezeknek az élén harcolt Solferinónál. A győzelem a dinasztia olaszországi tartományainak elvesztését és a vég kezdetét eredményezte. Clemanceau, a Tigris? Magyarországon, Trianon óta még a mai nap is Clemanceaut szokás átkozni a tragédiáért, holott ezt fenntartással kellene fogadni. Az Antantnak Wilson 14 pontja szerint kellett a békét diktálni, ennek végrehajtója Franciaország volt, Clemanceau miniszterelnökségével. Ez a kényes feladat hasonló volt egy színházhoz: Franciaország mint szereplő, Amerika és Anglia a súgók, a csehek, románok, szerbek és az enigmatikus 84 XII. évfolyam 3. szám—2002. március

Next

/
Oldalképek
Tartalom