Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - KÖZÉLET - Szirmay László: Vopicka, Balkán és a Trianon
m JQáixfó Q^bfiócÁxíj 4a a Trianon Vopicka történelme Vopicka Károly, a csehországi születésű, 30 éve amerikai állampolgár, Wilson elnök „küldötte” (envoy) a Balkánra (ő ugyan magát miniszternek nevezi), hogy Szerbia, Románia, Bulgária és az Egyesült Államok között diplomáciai kapcsolatot tartson fenn. Ügyködését Szerbiában kezdte, majd átvonult Romániába. Küldetéséről naplót vezetett, amit sajtó alá rendezett.10 Vopicka gyermeki ártatlansággal és igen önérzetesen tolmácsolja a történelmi mendemondákat, és alig hagy kétséget, hogy azokat el is hiszi. Történelmi áttekintésében idézi a szegény balkáni népet, melyet a világuralomra törekvő nagyhatalmak, utalva a Monarchiára és Németországra (elmellőzve Oroszországot), elsöpréssel fenyegetnek. Felidézi a békés és müveit szláv népeket, melyeket a kegyetlen hun, avar és magyar barbárok kiűztek ősi birtokaikról. Romániával kapcsolatban idézi a dákoromán elméletet, hogy valamikor az ősök Moldvát, Bukovinát, Erdélyt és a Bánátot uralták. Eltekintve attól, hogy a „dákó” elmélet még a biliárdasztalon se, állná meg a helyét, érdekes, hogy Wilson elnök, aki pedig a nevese Princeton egyetemen a történelem professzora volt, ezt elfogadta. Vopicka néhány lappal odább elfelejti a dákokat és a vlachokat szláv testvéreknek nevezi. Vopicka kikel a Monarchia ellen is, hogy Albánia felosztását ellenezte, pedig a szerbeknek olyan nagy szüksége lett volna a tengerre. A Balkán Balkán török szó, eleinte csak a Balkán hegységre utalt, de később az egész félszigetet jelenti. Az első ezredforduló előtt turáni népek, bolgárok, kunok, besenyők áramlottak be, de politikailag és vallásilag Bizánc befolyása alatt, rövidesen elveszítették nyelvüket és faji jellegüket, kivéve a bolgárokat, akik csak a nyelvüket változtatták meg. A mohácsi csata után a Balkán török megszállás alá került, és csak a XIX. század elején kezdték a törököket visszaszorítani, súlyos háborúk árán, ebben az oroszok is részt vettek. Közben a vlachok (oláhok), bolgárok, szerbek egymás között is hadakoztak, különösen Macedónia és Albánia felosztása fölött. A török megszállás vallási maradványa, az iszlám, főleg Albániában és Bosznia-Hercegovinában élte túl a török hódítókat. A XIX. században egyfajta diplomáciai és propagandaháború kezd kifejlődni Német- és Oroszország között. Német részről Valachia, Bulgária és Görögország kapott német királyt, míg az oroszok nyelvi és vallási elkötelezettséget éreztek a „szláv testvérek” iránt, ami a Balkán felé irányított pánszláv mozgalomban nyilvánult meg, és Szerbia fogadta tárt karokkal, ahol ugyan nem volt német király. Ott, a törökök elleni gerillaháború két vezérének leszármazottai, a Karagyorgyevics és az Obrenovics családok küzdöttek, nem éppen kesztyűs kézzel a királyságért, amiből az előbbi került ki győztesen. A pánszláv eszme már II. Katalin (aki már életében kezdte magát Nagy-nak nevezni) fejében is burjánzott. Ez a törekvő cámő, aki mint hithü protestáns egy kisebb német arisztokrata családban született, bigott ortodox lett, a szlávok egyesítésén és Isztambul meghódításán fáradozott, végül is hogy magát bizánci császárrá koronáztassa. Új Hevesi Napló 77
