Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)

2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csűrös Miklós: Napok. Bekezdések Jókai Anna regényéről

Ó7]a/io/:. CMe/oex<Jé$e/c t(JóJcai Qs$)?ma re^4ny4r<U

Elméletileg igazolt mindennapos tapasztalat, hogy különböző életkorban, megváltozott történelmi körülmények között, ismereteink, emlékezetünk módosulása nyomán másképp látjuk, halljuk, olvassuk „ugyanazt” a műalkotást, mint előzőleg bármikor. Az újraolvasás meghökkent, átértelmezésre sarkall. Eltérő fényforrás keletkezett, a nézőpont és a látásmód megváltozott; új fölfedezésekkel lehetünk gazdagabbak.

Legkorábbi (még a Napok előtti) művei alapján az a kép alakult ki Jókai Annáról, hogy egyfajta naturalista, szigorúan leleplező „rétegirodalomnak” a hagyományait folytatja. „Kispolgárok vagy proletárok Jókai Anna figurái? Társadalom, emberies életen kívül került emberek. (...) Regényében az undor és gyűlölködés egységes, megszakíthatatlan hangulata a lényeges” (Mezei József). „Poklot gonoszabbat, létezést elviselhetetlenebbet még kitalálni sem igen lehet” (Kis Pintér Imre). A kisszerű valósághoz tapadó, szatirikus stilizálásra hajló világlátásra utalnak a korai kritikák. Még egy emlékeztető jellemzés akkori koncepciójából: kafkai rémálmok találkoznak a „piti esetlegesség, tömör butaság, kényszeres neurózis”, vagy éppen „a ravaszkodó filiszterönzés apró aljassága” feltárásával.

Első megjelenésekor, 1972-ben a Napok című regényt némely kritikák egy akkor elterjedtebb és ígéretesnek látszó olyan regénytípushoz sorolták, amely a hős (vagy hősök) életútját több történelmi korszakon kíséri végig, nemegyszer az első világháború és 1918- 1919 eseményeitől kezdve a Horthy-korszakon s az újabb háborún át az 1945 utáni évtizedekig, a regény megírása előtti időkig. A közszellemben, olvasói és kritikai várakozásban érezhető volt az igény a korszak előtörténetét bemutató „nagyregényre”, a távlatos epikai összefoglalásra. Ez viszont olyan veszélyérzetet keltett, hogy a mü anyagába vont történelmi-politikai tények, utalások illusztrációk maradnak, fölidézésüket a történelmi totalitás igénye, s nem az epikai szükségszerűség indokolja. Úgy tetszhetett, hogy a történelmi hosszmetszeten és tablón belül a közelebbi „téma” egy értelmes, tehetséges, nem rosszindulatú, egyszersmind hiú, egocentrikus, sorsa tudatos irányítására végül is képtelennek bizonyuló középosztálybeli ember kiszorulása az élet aktivitását és odaadást követelő területeiről. Jókai Annát - s ez akkor is föltűnt - a történelem átélt, szubjektív vetülete érdekli, a korszaknak a hős lelkében, emlékezetében kialakuló képe - mégis, sokaknak szemet szúrt az időrendi folyamatossághoz többnyire ragaszkodó előadás, vagy az, hogy a nemzetközi és a magyar történelem jóformán minden közismert eseménye szóba kerül, az extenzitás túlzása megterheli a kompozíciót.

Árnyaltabban fogalmaz az akadémiai kézikönyvben Kis Pintér Imre. A Napokat Jókai Anna addigi „legnagyobb igényű prózai munkájának” nevezi, „noha az esztétikai megvalósulás nem mindenben követi az írói szándékot”. Gondolatmenete így rekonstruálható. A műfaj: tudatregény; mindenről a főszereplő-narrátor egyes szám első személyü előadásából értesülünk; történelmileg konkretizált emberi élet önreflexióját olvassuk; a főhős alapélménye hitek és csalódások dialektikája, az értékek relativitása. „A műben két, egymással ellentétes folyamat fut párhuzamosan”: Oláh Viktor élete széthullik, esetlegessé, kisszerűvé válik, halála előtt azonban magasrendű felismerésekhez jut el, olyan titkok megértésének küszöbére, amelyek addig a „tökéletlen jelenben”, megközelíthetetlenek voltak számára. Nem igazi fejlődésregény, hiszen „a felismerések és az élet megvalósítása nem kapcsolódnak egybe, nem fedik egymást.” Közel áll ehhez a felfogáshoz Bata Imre értelmezése. A mű egésze által fölvillantott jelentést abban látja,

52

XII. évfolyam 3. szám—2002. március