Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Sebestény Sándor: Választási joggyakorlat Egerben, 1865-ben
RRRT RS TUDOMÁNY t^><jf&rhenj j865-/wn Napjainkban az országgyűlési választásokra készülődve oly természetesnek tűnik, hogy a demokratikus választások tisztasága csak a titkos szavazás biztosítása révén lehetséges. Ehhez azonban nemzeti történelmünkben hosszú út vezetett, ezért érdemes felidézni az egri polgárok bátor kiállását az 1867-es Kiegyezés előtti utolsó választást felidézve. Két tekintélyes politikus, az egri Csiky Sándor és a Galántán élt Sebestény László képviselők mandátumának sorsát kísérjük ezúttal figyelemmel. Hazánk politikai életében az „erőpolitika” visszatérését jelentette Anton Schmerling (1805-1893) provizórikus kormányzatának uralma, mely a magyar országgyűlés 1861. augusztus 22-i „elnapolását” követően került bevezetésre. E politika nyílt csődje azonban 1864 végén már mind nyilvánvalóbb lett. A Reichsratban (Birodalmi Tanács) előfordult az a szokatlan eset, hogy az 1865-ik évre tervezett birodalmi költségvetést a képviselők nem szavazták meg. A magyar politikai elit legjobbjai ugyanakkor azt is tudták, sokáig nem tartható a deáki „vis inertiae”, a passzív ellenállás politikája sem. Hiába küldhetett volna a felsőház és a képviselőház egyesítésével felállított birodalmi parlament 434 képviselője közé 85-öt Magyarország, Horvátország a szlavónokkal együtt 9 képviselőt, erre még a legautentikusabb magyar arisztokraták sem vállalkoztak, csupán szász és román nemzetiségű képviselők Erdélyből vállaltak megbízatást. Ebben a helyzetben végül is Deák Ferenc nyújtott mentőövet Bécs tanácstalanságának, a Pesti Napló 1865. április 16.-ai számában névtelenül megjelent híres „húsvéti cikkében”, később a bécsi Debatte-ben közölt cikksorozatában leszögezte a kibontakozás alapelveit. Eszerint az 1723-as Pragmatica Sanctio törvényével összhangba hozhatók az 1848-i törvények. Mindez érdemi módosítással, mely tartalmazza a közös ügyek körét, a delegációk feladatait és mindezek előfeltételeit, a felelős magyar kormány kinevezését. Az események felgyorsultak, Ferenc József osztrák császár 1865. évi júniusi látogatásakor megszüntették a provizóriumot, helyreállították a Helytartótanács régi hatáskörét, Bécsben pedig Anton Schmerling helyére, Richard Belcredi (1832-1902) lépett. Az 1861. évi Februári Pátenst szeptember 20-án felfüggesztették, és 1865. decemberére összehívták a magyar országgyűlést. Engedélyezték az 1861-ben feloszlatott városi képviselőtestületek összehívását és a választások lebonyolítására a központi választmányok kijelölését. Irányadónak az 1848. V. tv. tekintették, mely szerint az a választópolgár volt hazánkban országgyűlési képviselőnek jelölhető, aki a 24. évét betöltötte és a magyar nyelvet jól elsajátította. A választásokat megelőző kortes-körutak során a képviselőjelöltek vagy pártjuk más tisztségviselői gyakran tettek olyan kijelentéseket, melyeket a vesztes párt petícióban támadott meg, az izgatásként „szellemi vesztegetésként”, népámításként vagy más néven említett cselekményként tüntették fel, mint a választás megsemmisítésére szolgáló alapokokat. E tételek szemléltetésére idézünk néhány példát, az 1865. évi országgyűlési választások időszakából. Új Hevesi Napló 43
