Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Z. Zwada András: Ki akar engem?
a/ccw- evi^em? Egy kiadós ebédet követő szombat délután lehajtottam fejem puha kanapémra. Óvatos lassúsággal kerülgetett az álom, ezért bekapcsoltam az ORF 2-t, ahol éppen a „ Wer will mich?" (Ki akar engem?) állatbarát műsort sugározták. Irgalmas szamaritánusok által összeszedett gazdátlan kóbor kutyák és négylábú sorstársaik, ijedt szemű kis házi cicák részére keresett lágyszívű szponzorokat a műsorvezető kedves hölgyike. Egyre kókadó szempilláim alól részvéttel figyeltem, hallgattam Bleki, Muki, Kuki, Buci és Muci kis történeteit, nyúlfarknyi életrajzát. Közben az is megvillant tompuló agyamban, hogyha a teremtő nem egy vékonyka pénzű magyar kisnyugdíjasnak alkotott volna meg, hanem összelopkodott közpénzü budai palotám lenne, hatalmas téli- és nyári kerttel, bizony rögvest befogadnám valamennyit. Kászmálódó kusza gondolataim közben egy bizonytalan, távoli jövőbe rémálmodtam magam... Pecsétes, kopott nyakkendőmnél fogva húzott valaki a Jupiter-lámpákkal megvilágított tv-stúdióban a jóságos arcú, szelíd tekintetű, negédes hangú hölgyike elé... Göcsörtös furkósbotomra támaszkodva, rogyadozó térdekkel cövekeltem le lábainál. Az átszellemült jóság eme gesztusától kicsordultak szememből a könnyek, és csupán néhány bátorító simogatást és nyájas unszolást követően roggyantam le puha combjaira.- Kedves nézőink - fordult a hölgy a kamerák felé - most nézzék meg ezt a szeretetre szomjas, öreg kis bácsikát... Hát nem tündéri? Nicsak, hogy csorog a nyála a figyelmesség és gyöngédség után. Meg tudnád mondani, hogy hívnak, kisöreg? Vau?... Na nem, mondd csak szépen az igazi becenevedet... Vagy nem akarod? Na, jó, kis vénségem, nem erőltetlek... Majd az új gazdája elnevezi, aminek akarja. Rendben van, kis veteránom?- Vau, vau - bólintottam beleegyezően. A hölgy ismét a kamerák felé fordult.- Az őszinteség kedvéért meg kell mondanom, kedves hallgatóim, hogy a szegény kis bácsika a kezében szorongatott madárlátta kenyérhéjat már nem tudja megrágni, mert valódi fogai rég kipotyogtak, a protézisét meg kódorgása közben valahol elvesztette. Kifejezetten pépes, könnyű ételeket tud magához venni, tehát tejbepapit, Birchel-müzlit, esetleg puliszkát, vagy nyáron tökfőzeléket, sóskát, spenótot. Desszertnek netán vattacukrot és madártejet. Káros szenvedélye nincs a nyomorultnak. Az alkoholnak még a szagától is undorodik, a büdös rudacskát már hál’Istennek nem szívja. Mióta lelketlen, gonosz rokonai egy erdőszéli tisztáson kilökték a Mercedesükből, sajnos búskomorrá, depresszióssá vált. Éhen-szomjan csellengett napokig. Szerencsére a szemfüles vadászok felfigyeltek rá, amint együtt bőgött a hímszarvasokkal...- így volt, bácsika? - simogatta meg néhány szál égnek meredő hajamat a tündéri asszonyság.- Igen, bizony így volt - nyöszörögtem, és megnyaltam jóságos füleit.- Mint látják, kedves hallgatóink - olvadozott kéjes örömmel a dáma - a kisöreg nagyon hálás, ragaszkodó természetű. Nos, kérdezném, ki volna az a becsületes, megértő, finom lelkű egyén, vagy akár család, aki végre megkönyörülne a bácsikán, és magához fogadná? Biztos vagyok benne, hogy jól szelídíthető, macskákkal is megférő természeténél fogva nagyon gyorsan beilleszkedne új környezetébe... Sőt, ha netán gyermek van a Új Hevesi Napló 37
