Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - KÖZÉLET - Tóth Ferenc: Megemlékezés az egri sortűz emlékhelyén
Az eseményekre ezután évtizedekig kötelező némaság borult. Gyászról, kegyeletről szó sem lehetett. Elkövetni nem, de szóvá tenni azt bűncselekménynek, lázításnak minősült. Az utolsó tíz évben hangoztatott, egyre kínosabb ígérgetések és egymásnak ellentmondó kormányhatározatok után az 1995. évben kezdődött el valamiféle vizsgálódás hosszú szünetekkel, halogatásokkal. Az ismételt ügyészi meghallgatások alapján, ezt el kell ismemi, hogy lényegében korrekt ügyészségi vádemelések nem voltak partnerek a történtek szőnyeg alá söprésében. A független magyar bíróságok eljárásai azonban inkább nevezhetők szánalmas, olykor cinikus maszatolásnak, mintsem büntetőeljárásnak, még kevésbé igazságszolgáltatásnak. Személyesen is jelen voltam sok bírósági tárgyaláson városunkban és a LFB-on is. A tárgyalások konklúzióját a HMH 2000. december 12.-i száma utolérhetetlen finomsággal így foglalja össze: „...Nincs felelőse az 56-os sortüznek...” Abszurd dolog, de senkit nem talált vétkesnek az igazságszolgáltatás. Egynémely vádlott még a bűntudatnak a nyomát sem árulta el, avagy félt azt elárulni a reá nehezedő nyomás miatt. De volt példa ennek az ellenkezőjére is. Tanúsíthatom, hogy a bírósági vallomástétel során nem egy vádlott elbizonytalanodott. Talán hajlott volna a megbánásra, ki tudja. De nem engedték! Azonnal felpattant a fogadott prókátor, és hisztérikusan tiltakozott. Mire a vádlott a részleges beismerő vallomást is visszavonta. Ez a kínos eset a LFB legutolsó tárgyalásán is előfordult. Az egyetlen és legutolsó vádlott megingott, védekező kimagyarázkodásba kezdett. A védő rákvörösen felpattant, szinte rátámadt a védencére, és az vonakodva elhallgatott. Ez a védő, aki egyébként a sortüzpereket koncepciós komédiának minősítette, az elnök rendreutasítását arrogánsán visszautasította. Ő tudta, hogy megbízható háttér van mögötte. A megtorlások, különösen a sortüzek a társadalom nyugalmát hosszú évtizedekre feldúlták. Hatalmas társadalmi csoportok egymás elleni gyűlölködése mind a mai napig nem oldódott fel. Bizonyára ez a kellemetlen érzés késztette az utódpárt képviselőit arra, hogy úgymond ’56 értékeit vállalni hajlandó, és maga is sürgeti a megbékélést. A megbékélés elvárása során azonban az elkövetett gaztettek beismerése természetesen szóba sem jöhet, és még formális felelősségre vonásról sem lehet szó. Mi gyászoljuk szeretett és elveszített baj társainkat, és minden ártatlan emberi leölt százakat, az emberi létből kizárt tízezreket. Soha el nem felejtjük őket. A bűnösök által követelt megbékélésnek nem lehet előfeltétele a teljes felejtés és sorsunk megtagadása. Én nem kevés embert ismerek, akiknek így vagy úgy része volt ennek a tragédiának az előidézésében, ha az elkövetésében nem is. Biztos vagyok abban, hogy ők sem felejtik el azt a napot egész életükben. Egy rendhagyó javaslatot szeretnék tenni itt és most. Kérem, ne ütközzenek meg ezen. Szeretném kérni azokat, akik erre indíttatva érzik magukat, hogy a közeli napokban minden külsőségek nélkül keressék fel azt a helyet. Én itt fogok várakozni ezen a helyen, ahol most állok. És várni fogom azt a néhány bátor embert, akik hajlandóak vállalni ezt a mélységesen emberi, megkésett gesztust. Ha ez megvalósul, és tisztelettel fejet hajtunk az áldozatok előtt, akkor tiszta szívemből hinni fogok a megbékélés őszinteségében. Ne feledjék, pénteken este 6-7 óráig itt fogok állni egyedül. Ha valaki erre jár, hajtson fejet előttük. Senkit nem fogok figyelni. 64 XII. évfolyam 2. szám—február
