Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Dóra Zoltán: Szegény ly
fy Hogy miért szegény? Azért, mert többen támadják, mint ahányan védelmükbe veszik. Legutóbb, az 1984-ben életbe lépő helyesírási szabályzat (ez, all. kiadás van ma is érvényben) készítése előtt néhányan úgy vélekedtek, hogy töröljük el, mert nincs rá szükség, írjunk helyette mindenütt j betűt. Úgy tudom, ennek a felfogásnak már az 1954-es (10. kiadás) szabályzat készítésekor voltak képviselői. Lehet, hogy a 12. kiadásban már nem lesz olyan szó, amit ly-nal írunk, helyébe lép az *ojan. Megvallom, én sajnálnám, ha végleg kiveszne a boglya, gereblye, gombolyag, gomolya, no meg a lyuk szavunk mai formája. Igaz, a mai kiejtésben nincs különbség a kétféle j hang között, csupán helyesírásunk harmadik alapelve, ami a hagyományra épül, őrzi. Régen ugyanis a kiejtésben létezett a mai 1-nek egy palatalizált, azaz lágy formája. A XVI. században találunk például ilyen szavakat: fonal’, szakai’. Ezekben a szavakban a szóvégi 1 lágyabban hangzik, mint a mai köznyelvi hang. Vannak arra is példáink, hogy a németből átvett 1 végű szavak a magyarban ly-lyé váltak. íme közülük néhány: ném. Kristall > magy. Kristály, ném. Muskatell > magy. Muskotály. A XV-XVI. században gyakoribb ez a változás, de a finnugor kortól kezdve tart. Később az ly a nyelvterület nagy részén j-vé lesz. Egyes nyelvjárásokban (pl. a palócban) azonban ma is fellelhető ennek nyoma. Gyermekkoromban élvezettel hallgattam a felsőtárkányi (Felnémettel szomszédos község embereket, akik a hülye (már bocsánat a példáért) meg a mulya szavakat ízesen, a régi ly-et megtartva ejtették. Én még tudtam őket utánozni. Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy a nyugati nyelvjárás az ly-et úgy őrzi, hogy nem j-t, hanem ly-et mond helyette (góla, foló, stb.) Úgy vélem, hogy az fy-nek a helyesírásban helye (nem *heje) van. Még akkor is, ha igen sokan, főképp a helyesírásban való nem kellő tájékozottságuk miatt, elvétik a használatát. Bár az íy-et jóval többen keverik össze a j-vel, mint fordítva, előfordul ennek az ellenkezője is. Ezzel kapcsolatban két példát szeretnék felidézni. Az egyik váci vonatkozású. A rendszerváltozás küszöbén feléledt az újságcsinálási kedv szerte az országban, így Vácon is. Az egyik helyi lap botcsinálta újságírójának számomra ma is emlékezetes szarvashibája a „behalytani” szó. Világos, hogy ez nem sajtóhiba, hanem a helyesírási bizonytalanság. A másik adatot egyik „nyelvtársam” szolgáltatta. Egy Kecskemétről származó, 1955-ből datált dokumentumot juttatott el hozzám. Szíves engedelmével közlöm a szöveget: „Kovács Lajos elvtársnak jó véradó toborzási munkályáért” (dátum, aláírás). Barátom tréfásan jegyezte meg, milyen jó, hogy az 1954-es helyesírásból nem törölték az íy-et, az „elvtársak” ugyanis átmentették. Mint említettem, én sajnálnám, ha végleg kiveszne az a sajátossága nyelvünknek, hogy a j hangot kétféleképpen jelöljük. Természetesen annak sem örülök, ha a két betű használatát összekeverik. Szabály is van az ly-os szavak helyesírására, de ez kissé hosszú és bonyolult. (Megvallom, én se vállalkoznék arra, hogy kapásból felmondjam. Igaz, nem is jelent / jelentett különösebb nehézséget a két betű használata.) Végezetül lenne egy javaslatom mindazoknak, akik kíváncsiak az ly hang ejtésére. Utazzanak el néhány napra Felsőtárkányba, Bélapátfalvára vagy Szilvásváradra. Itt személyesen meggyőződhetnek arról, hogy mi a különbség a gólya és az olaj szavak kiejtése között. Tán még a helyesírásuk is biztosabbá válik. j2Wws S^c/fásn 46 XII. évfolyam 2. szám—február
