Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Barcs János: Két pofon ürügyén
Fagyos Rózsi, az egyik zalai segédmunkás lányunk, meleg combját tapintottam az imént. A mi brigádunk egyik lánya állt elém kipirosodva. Most már nem nevetett. Tőle ritkán látott komolysággal beszélt hozzám:- Pista bácsi! Nem hallott semmi újságot? Mit szól hozzá? Csak értetlenül álltam a lány előtt.- Mihez, Rózsika? - kérdeztem kíváncsian, erősen végignézve a lányon, aki közben megremegett...- Hát ahhoz, hogy Ács Józsi tegnap este kihívatta a kontyos Icát a női szállásról, és ott a többi lányok előtt kétszer is pofon cserdítette. Szegény lány a rémülettől és a szégyentől elájult ott menten. Hirtelen erősen zúgni kezdett a fülem.- Nem akarom elhinni - mondtam Rózsinak. - Jóskát nem ilyennek ismerem. Nagyszájú, hőbörgős, az igaz, de ezt nem tételezem föl róla. Rózsi egyre csak magyarázott nekem, de alig tudtam odafigyelni a szavaira.- Hát tényleg nem hallotta ezt az esetet a Pista bácsi? - így mondta a lány, amolyan igazi zalai tájszólással, miközben erősen megmarkolta a bal karomat, és maga felé húzott. A régi épület kopott mükőlépcsőin csattogott a bakancsom sarka. Az első emeleti pihenőn az ablak alatt megálltunk egymásra nézve:- Aztán mondd, te Rózsi, miért adta Icának azt a két pofont?- Miért?! Tudja, Pista bácsi, Ács Jóska igazán feleségül akarta venni Icát. Nagyon jól tudom, mert Ica nemcsak munkatársam, barátnőm is. De Ica egy másik fiúval is kikezdett, s avval járt randira a Ligetbe. Bár Jóska már a gyűrűket is megajánlotta: s együtt nézték ki Icával a Körúton az egyik ékszerboltban. Látja, ezért gurult be Józsi - magyarázta a szép barna lány, szinte minden kimondott szót erősen hangsúlyozva.- Ezért? - néztem a lányra csodálkozva. - Nem is tudtam, hogy ilyen komoly kapcsolat van köztük. Pedig több mint egy hónapja Jóskával dolgozom a brigádban, és te sem említetted ezt eddig, Rózsikám. A lánynak nagyon tetszett a „Rózsikám”, és mosolyogva elpirult az arca.- Tényleg nem hazudok magának, Pista bácsi - erősködött Rózsi. Nem is egymáshoz valók. Jóska negyvenhat éves, özvegyember, Ica meg huszonkettő. Bár ami igaz, az igaz: történtek már ennél nagyobb csodák is - mondta a lány, és szemét lesütve mereven nézte a cipőjét.- Igazad van, cifrább dolgok is előfordultak már ennél - mondtam Rózsinak. S ő csak bólogatott, nem szólt közben egyetlen szót sem. Fölöttünk az ötödiken dolgozott Jóska, és torkaszakadtából ordított:- Habarcsot, lányok, hol vagytok már megint?!- Olyan ez a Jóska, mint egy légiós őrmester - mondta a lány.- Igazad van, Rózsika - nézett rá a rangidős kőműves. Rózsika úgy megijedt, hogy azonnal odaszaladt a habarcsos ládához. De még utána kiáltottam:- Ne félj, csillagom, ma még megmosdatom a barátomat, csak érjek oda föl hozzá az ötödikre! A harmadik emeleti kanyarban a művezető, Sekrestyés Sándor szeplős arca tűnt föl. Az előtér felé sietett, kezében ácskapcsot szorongatott, s mint úgy általában, most is tele volt a hasa borral. Borvirágos arca, orra még a folyosó tompa félhomályán is áttüzelt. Valaki utánakiáltott:- Sanyi bácsi, álljon meg! Akarok valamit mondani magának! - Azonnal Ica hangjára ismertem. Új Hevesi Napló 31
