Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 10. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Etnikai tisztogatások
^^tniJccU éá egfyéh fór/cty-áfoemde&é&e/c Az emberiség története végül is felfogható etnikai tisztogatások, etnikai jellegű térkép-átrendezések végtelen sorozataként is. Egyik népcsoport kiszorította a másikat, véres harcok által újabb és újabb területeket nyert magának, iszonyú rémtetteit pedig megideologizálta, és az így nyert történelmi magyarázatot rákényszerítette másokra, azaz előbb-utóbb jogos cselekedetként fogadtatta el azokkal, akik kezdetben még tiltakoztak ellene. Ha a közelmúlt eseményeit nézzük, a balkáni háború sem más, mint egy erőszakos térkép-átrendezés. Az más kérdés, hogy az ellenoldalon állók mindig a saját szempontjaik alapján látják és próbálják elfogadtatni másokkal is az adott helyzetet, ám az etnikai bűncselekmények ténye eltagadhatatlan. Vajon mi hajtja azokat, akik a szörnyű rémtetteket kiagyalják, majd parancsot adnak azok végrehajtására? Méltók-e az ember névre mindazok, akik szellemi energiáikat, melyeket alkotómunkára kaptak Teremtőjüktől, gazságra, aljasságra fordítják? S végül van-e feloldozás, megbocsátás, jótékony feledés a szó teljes értelmében, ha a hajdani hóhérok, pribékek, verőlegények ma is cinikus arccal, közömbösen, netán vigyorogva néznek vissza ránk, s legyintenek: Na és...? Vannak, mindig is voltak békés átmenettel járó etnikai átrendezések is, melyeket neveztek betelepítésnek, bevándorlásnak, bárminek, mégis iszonyú sebeket ejtettek azokon a népeken, melyek befogadóként élték meg ezt, és ugyanolyan mértékben azokon, akik ennek szenvedő alanyai voltak, azaz a ki- és betelepítetteken. A fejlett nyugati országok, melyek előbb szívesen látták az olcsó bérmunkások tömegét, később óriási etnikai feszültségekkel kellett, hogy szembenézzenek, mivel az előbb jó életlehetőségekkel odacsalogatott modern rabszolgatömegek utóbb ugyanolyan jogokat követeltek maguknak, mint a bennszülött helybeliek, mondván, hogy már ők is letették a voksukat az új haza mellett. Nos, mindez komoly etikai kérdés, bevándorlónak és befogadó országnak egyaránt. A bevándorló megszégyenítőnek, megalázónak érzi azt, ha csak arra jó, hogy a piszkos munkát elvégezze az őt lenéző, megvető első osztályú állampolgár helyett, hogy a cselédként őt alkalmazó háziúr olykor szexuális szolgáltatásokra is rávegye, ám az utódairól nem gondoskodik, sőt, esetleg az utcára dobja a gyerekével együtt (Olaszországban, Franciaországban egy időben divat volt színes cselédet tartani). A befogadó ország polgára pedig gyakran dühöng, ha azért nem talál munkát, mert egyszerűen kiszorítja őt az olcsó munkaerő tömege (Németország, USA), valamint ha nem érezheti magát biztonságban a megélhetéshez nem jutó és ezért bűnöző életmódot folytató lumpenrétegek deviáns viselkedése miatt (ld. dél-olaszországi albán-kérdés). Mindez a nyugati világban már megélt és nehezen feldolgozható trauma. A környezetükből kiemelt afrikai tömegek pl. Franciaországban, Angliában vagy Olaszországban immáron teret követelnek maguknak, és egyúttal fennáll egy jelentős vallásbeli különbség, mely nem dolgozható fel egyetlen generáció asszimilációja során. A gazdasági kényszeren kívül mi más vehet rá egy muzulmán férfit, hogy „csak” egy feleséget tartson? S ha később jobb anyagi helyzetbe kerül, hogyan fogadtathatja el esetleg keresztény feleségével, hogy neki osztozkodnia kell más, tőle egészen különböző kulturális közegből jövő asszonyokkal, azaz kénytelen elviselni férje többnejű hajlamát, melyet korábban nem ismerhetett meg? Vajon hogyan éli meg egy kínai, hogy az abszolút tekintélyelvű és olykor szélsőségesen agresszív és durva társadalmi érdekérvényesítés honi 78 XI. évfolyam 10. szám — 2001. október
