Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)
2001 / 11. szám - KÖZÉLET - Székely Kiss Edit: Úti élmények „Csángliából”
művelődésszervező szakon végzett Gy. Valentin és Magyarországon élő néptáncos testvére Mihály vette át. Tamás ideérkezése előtt a rekecsini gyerekeket táboroztatta Tiszadobon pesti gyerekekkel együtt, ahol ez utóbbiak számára moldvai táncok és kézműves mesterségek tanulására volt lehetőség. A rekecsini kurzus befejezése után még tíz napot töltött kiválasztott tanítványaival Gyimesközéplokon, ahol július végén indult egy tánctábor. Kik ezek az emberek, akik nyári szabadságukat arra fordítják, hogy humanitárius és magyarmentő tevékenységet folytassanak? Röviden: megszállottak! Mert nem vár rájuk komfortos szállás, többnyire a földön alszanak hálózsákban, az ott oly gyakori élősködőkkel küszködnek, nincs fürdőszoba, angol vécé, de hiszik azt, hogy küldetést teljesítenek. Vallják, hogy egyetlen magyart sem szabad elveszítenünk, ha van remény arra, hogy még megmenthető a nemzet számára. Hát még ha egy népcsoportról van szó! Mi ösztönzi Sz. Felicia óvónőt és férjét Pétert arra, hogy évek óta minden anyagi juttatás nélkül, kényelmükről lemondva, átadják egész házukat a magyarországi kollégáknak a kéthetes időtartamra? Ők a csángómagyar nép azon vékony rétegéhez tartoznak, akik vállalják magyarságukat és népükért tenni kívánnak. .A rendőrség manapság már nem zaklatja őket, de a papság átvette szerepüket és könnyen ellenük fordíthatja a falu lakosságát, e célra a szószéket is igénybe véve. Mégis teszik, amit a lelkiismeretük diktál. Az egyház ifjúsági szervezete programot kínált a rekecsini gyerekeknek ezen a nyáron és ugyanabban az időpontban, amelyben a magyar iskola éveken át működött. Mikor erről értesült a társaság, tudta, hogy elkezdődött a gyerekek megnyeréséért folytatott burkolt harc. Új stratégiát kellett kidolgozni, mert egyértelmű volt, hogy nem szabad felvenni a kesztyűt. Ha eddig az állami szervek megtűrték a tevékenységüket, most ügyelni kell arra, hogy ne szolgáltassanak okot az egyházzal való ütközésre. Itt, ahol annyira vallásosak az emberek, el kell érni legalább a pap semlegességét. Azonkívül lehetőséget kellett a gyerekeknek és szülőknek is adni arra, hogy ne kényszerüljenek választásra. Az időpont, amelyben a foglalkozásokat kellett tartani, eléggé lehetetlennek tűnt. A tanítás nyitó napján igen feszült volt a hangulat. Kérdés: jönnek vagy nem jönnek a gyerekek?! A feszültség levezetését segítette az egész délelőttöt igénybevevő munka, amelynek során a tanítók felmostak, lemostak, poroltak, kalapáltak. A berendezést néhány „kecskeláb”-ból, deszkából, láda mélyén porosodó szőttesből sikerült előállítani. Munkájuk eredménye két használható „tanterem” lett. Ebéd közben jött a hír: itt vannak! Ott toporogtak a kapu előtt már jóval egy óra előtt a leendő tanítványok, néhányan még virágcsokrot is hoztak. Ezután mindennap délután egy órától négy óráig ott voltak az iskolában a gyerekek! Pedig még az időjárás is ellenünk volt. Július második fele igazi kánikulai arcát mutatta, amelyet ugyan olykor záporok, zivatarok enyhítettek,, a levegő páratartalma azonban állandóan nagyon magas volt a falut körbevevő dombokat borító erdők miatt. A játék- és táncórák az udvaron zajlottak a nap legmelegebb időszakában! Délután négytől a GREF-be mentek, de fél kilenctől a kötelező mise után ismét nálunk nézték a diafilmeket. Öröm volt hallgatni milyen szépen olvassák kórusban az „Öreg néne őzikéjé”-t. Délelőttönként Sz. Csilla vezetésével kirándulni jártak, gombát, virágot szedtek, gyógynövényeket gyűjtöttek, patakot „dugtak”( rekesztettek ). Délután írást, olvasást, kézművességet tanultak, játszottak, táncoltak, énekeltek. A gyerekek könnyen és gyorsan tanulták az irodalmi magyar nyelvet. A tanítás kezdetén végzett felmérés szerint a tanulók zöme már az elmúlt évben is tanult a nyári iskolában. Ők már képesek lennének arra, hogy magyar iskolában tanuljanak, akár Erdélyben, akár Magyarországon. 72 XI. évfolyam 11. szám-2001. november
